Beszólt a TV2-nek Vujity Tvrtko - Kihúzhatja a gyufát a munkahelyén a riporter?

Forrás: TV2 -
TV2 Napló (műsor) Vujity Tvrtko beszólás megszűnés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem indul újra a Napló. Ez már biztos, és már az egykori munkatársai sem csinálnák tovább. De azért, aki akar, az egy megosztással kampányolhat érte.

Ahogy megírtuk, előbb vasárnapról szombat délutánra tették át, majd 17 év után megszűnt a TV2 riportműsora, a Napló. Az utolsó adást a Life.hu sztárszerzője, Katz Dávid is megnézte, és ennek elevenítetette fel a műsorhoz fűződő emlékeit, most pedig a műsor riportere, Vujity Tvrtko a Facebookján a következőket tette közzé.

Forrás: TV2

"Többen jeleztétek, hogy valamiféle akciónak kellene indulnia a Napló feltámasztásáért. Barátaim, meghat szeretetetek, de a Naplónak vége, megszüntették, a csapatot szélnek eresztették, ráadásul az adott körülmények között már mi sem akartuk (tudtuk) elkészíteni azt a műsort, amit megálmodtunk. Ugyanakkor, tudjátok mit? Ossza meg üzenetemet, és lájkolja posztomat, akinek hiányzik a Napló! Lássák azok is, akik így döntöttek! Az első lájkoló én vagyok! KÖSZÖNÖM A SZERETETET!!!" - olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.