Sarka Kata már nem csak a férjét és a gyerekeit kényezteti

2014.12.11. 09:35

Konkurenciát kapott Hajdú Péter! Felesége, Kata egyik oldalán ő, a másikon pedig kis kedvencük, Milla alszik.

Négy hónapja van a Hajdú házaspárnak kiskutyája, akit először minden családtag nagyon várt, mára viszont a szupervékony Kata az egyetlen, aki foglalkozik vele.

Forrás: Facebook/Kata Sarka


„A gyerekek szerettek volna egy négylábú barátot, én nem annyira ragaszkodtam hozzá, végül az enyém lett Milla. A kis uszkár most 7 hónapos, 3 hónapos kora óta van nálunk. Imádom, ő az én új szerelmem. Már senki nem foglalkozik vele, csak én, és nagyon összenőttünk az együtt töltött hónapok alatt. Mellettem alszik, persze nem az én ágyamban, hanem a saját kis ágyikójában, az én oldalamon. Ha egy kicsit is nyekereg éjjel, csak leteszem a kezem és megnyugszik. Egész nap jön velem, mindenhová viszem magammal. Annyira okos, addig marad és alszik a hordozó táskájában, amíg azt nem mondom, hogy jöjjön ki. Agyon kényeztetem" – árulta el Kata, akivel sztárszerzőnk, Szily Nóra is készített interjút.

Sarka Katakényeztetéskiskutya