Megvan A Dal első 10 fellépője

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd -
Magyar Bori Antal Timi Farkas-Jenser Balázs fellépő Karmapolis Szűcs Gabi Szakács Gergő Eurovíziós Dalfesztivál A Dal 2015 Dallos Bogi PASSED Tóth Vera elődöntő A Dal MDC
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az első tíz résztvevő többsége először tűnik fel A Dalban, így izgalmas dalválasztó versenyre számíthatunk szombat este.

Január 24-én este indul első elődöntőjével A Dal 2015, Tatár Csillával és Harsányi Leventével. A dalválasztó verseny első 10 fellépője között ott láthatjuk Tóth Verát, Antal Timit, Dallos Bogit, Farkas-Jenser Balázst, Magyar Borit, Szakács Gergőt és Szűcs Gabit is. Szombaton három együttes, az MDC, a PASSED és a Karmapolis is megmutatja versenydalát.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az első tíz résztvevő közül Dallos Bogi rutinos indulónak számít, hiszen fiatal kora ellenére már harmadik dalát nevezte a versenybe, illetve Szűcs Gabi 18 év után most pályázik másodszor. A tavalyi Eurovíziós Dalfesztiválon már vállalt szerepet Tóth Vera is, a nemzetközi zsűri magyarországi tagjaként.

Idén te lehetsz az 5. zsűritag!

Idén a néző ötödik zsűritagként pontozhatja is a dalokat egy mobil applikáció segítségével. Érdemes előre felkészülni a produkciókból, mert egy adott számra 3 percig lehet majd leadni az értékeléseket. Az applikáció segítségével szavazni is lehet majd azokra a fellépőkre, akik nem jutnak tovább a zsűri pontjai alapján.

A Dal 2015. január 24-től 6 héten át látható minden szombat este az M1-en és a Duna World-ön. A döntő február 28-án lesz, ahol kiderül, hogy ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, Bécsben.

Segíted majd szavazatoddal A Dal versenyzőit?

Megvan, ki segíti Tatár Csillát A Dalban http://www.life.hu/bulvar/20150115-tatar-csilla-mellett-harsanyi-levente-is-feltunik-a-dal-cimu-musorban.html Kiderült, hogy Tatár Csillát a köztévé A Dal című műsorában Harsányi Levente segíti majd. Ő lesz a backstage-ben az énekesekkel és a háttérműsort is ő vezeti. TV + Bulvár Origo Megvan A Dal tíz elődöntőse http://www.life.hu/bulvar/20141209-az-eurovizios-dalfesztival-magyar-valogatojanak-a-dalnak-megvan-az-elso-tiz-dontose-uj-zsuritag.html Bemutatták A Dal 2015 első tíz elődöntős produkcióját hétfőn a budapesti Akvárium Klubban. A zsűriben pedig felbukkant egy korábbi Megasztáros! TV + Bulvár -- Nem felelnek meg a versenykiírásnak A Dal 2015 énekesei? - Zenészkörökben ezt állítják http://www.life.hu/bulvar/20141206-nem-felelnek-meg-a-versenykiirasnak-a-dal-2015-enekesei-mint-peldaul-peter-barbara-vagy-szakacs.html Kiakadtak a zenészek a 2015-ös Dalra nevező ismeretlen énekesek miatt. A dalverseny zsűrijét azzal vádolják, hogy túlságosan elfogultak néhány olyan énekessel szemben, akik nem lennének a odavalók, azaz nem felelnek meg a nevezési szabályzatnak. TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.