Barátok közt: Nem barátkozik a producer egykori "nagy családjával"

színész producer barátság Barátok közt Kalamár Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Többször is elhangzott az elmúlt évek során, hogy a Barátok közt színészei sohasem úgy érezték magukat a sorozatban, mint egy munkahelyen. Inkább olyanok voltak, mint egy nagy család. Ezért is meglepő, hogy mióta Kalamár Tamás producer nem része a sorozatnak, nem tartja a kapcsolatot egykori kollegáival. 

A családfő, Kalamár Tamás január elején hivatalosan is bejelentette, hogy 17 év és több mint 7000 epizód után szakít a sorozattal és átadja a stafétabotot Rozgonyi Ádámnak. Arra gondoltunk, hogy Kalamár azóta is intenzíven tartja a kapcsolatot „egykori családjával", de válasza minket is meglepett. Az egykori producer teljesen megváltoztatta az életét.

Forrás:Redlemon

„17 év intenzív munka után másképpen kell, hogy beosszam a napjaimat. Ami nem hiányzik, az a stressz, amikor reggel felkelsz és tudod, hogy megint új problémák jönnek elő. Ami viszont hiányzik, hogy kreatív lehettem, és persze a kollégáim. De nem tartom a kapcsolatot velük. A közös munka alatt is megtartottam azt a bizonyos távolságot, hogy ne érezzék, muszáj jópofizni a főnökkel. Ezért a munka utáni kapcsolatok ápolásában nincs semmiféle tapasztalatom. Ennél fogva most sem hajt a vágy, hogy a színész kollégákkal próbáljak személyes kontaktust teremteni. Köztünk a korábbi professzionális kapcsolatnak kell megmaradnia" - mondta Kalamár, aki egyelőre nem dolgozik.
„Most sehol sem folytatom a munkát, jelenleg csak abból áll a kreativitásom, hogy próbálok magammal foglalkozni. Amit az elmúlt években elhanyagoltam, azt szeretném behozni. Le akarok egy kicsikét fogyni, sportosabban élni. Remélem, az új kutyám, a kiadós sétákra vágyó Zserbó is noszogatni fog, a labrador augusztus óta él velem. Sohasem vágytam arra, hogy otthonülő nyugdíjas legyek. De elárulom, a Barátok közthöz hasonló sorozatot már nem rendeznék. Hogy mit hoz a jövő, ezen még kár spekulálni, az ember tele van ötletekkel, hogy mi valósul meg, az legyen a jövő meglepetése"

„Nem támad fel Magdi anyus!" – interjú a Barátok közt új atyjávalhttp://www.life.hu/bulvar/20150121-a-baratok-kozt-uj-producere-rozgonyi-adam-adott-interjut-az-origonak.htmlA Barátok közt új „főnöke", Rozgonyi Ádám kreatív producer és Thorsten Degen, az UFA Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója adott interjút az Origónak. Beszéltek egyebek mellett a terveikről és arról, visszatérnek-e a kedvelt alapszereplők a sorozatba.TV + Bulvár--Hatalmas fordulatok a Barátok köztben - 2015-ben bekeményít a sorozathttp://www.life.hu/bulvar/20150113-az-rtl-klub-baratok-kozt-cimu-sorozata-hatalmas-izgalmakat-tartogat-januarban.htmlIzgalmas epizódok várhatóak januárban a Barátok köztben, ahol rendesen összekuszálódnak majd a szálak. A sorozat készítői egyperces trailerben izgatják a rajongók fantáziáit.TV + Bulvár--Megszólalt a Barátok közt új főnöke: nem lesznek kirúgásokhttp://www.life.hu/bulvar/20150112-a-baratok-kozt-uj-producere-rozgonyi-adam-azt-mondja-nem-lesznek-kirugasok-a-sorozatban.htmlA Barátok közt atyja, Kalamár Tamás 17 év után intett búcsút a sorozatnak. Utódja Rozgonyi Ádám, aki azt mondja, nem fog kirúgni senkit. Közben más időpontban lesz látható a népszerű széria.TV + BulvárRTLKLUB

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.