Tóth Vera kiesett A Dalból - Húga, Gabi a Facebookon fakadt ki

Pierrot Eurovíziós Dalfesztivál Tóth Vera A Dal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megtörtént az, amire csak kevesen számítottak: Tóth Verának véget ért A Dal. Már biztos, hogy nem ő képviseli hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. 

Ahogy megírtuk, a zsűri szavazatai alapján A Dal középdöntőjének biztos továbbjutói szombat este Csemer Boglárka Boggie, Mujahid Zoltán és Szabó Ádám lettek, a nézők szavazata alapján pedig ezen a héten a Spoon jutott tovább.

A Dal divatdiktátorainál jártunk

A Dal színpadán hetek óta figyelemmel kísérjük, miben lépnek színpadra az énekesek, és persze a műsorvezető, Tatár Csilla. Ellátogattunk a műsor ruhapróbájára, és meg is mutatjuk, mit láttunk - tarts velünk!

A legnagyobb meglepetést azonban az okozta, hogy Tóth Vera nem jutott tovább.

Vera húga, Tóth Gabi a Facebookján tette közzé kendőzetlen véleményét. "Ez a kiírás nem csak Pierrot kemény megjegyzésének szól, hanem az e heti bulvár lejáratókampánynak amit a testvérem kapott...
Tóth Vera a Megasztár első szériájának a győztese!!! 12 évvel ezelőtt volt... Azóta csodás utat járt be ebben a szakmában.. Bulvár lerántás ide vagy oda... alkat ide vagy oda... Tóth Vera 12 évvel ezelőtt is egy molett csaj volt, aki leküzdve minden gátlását, bebizonyította hogy nem csak a 20 kilósoké a világ..... Egy Tapolcai panellakásból a nagyközönség színe elé.... Becsüljük meg az őszinte és tiszta közvetítőinket amíg még nem késő.... Hajrá testvérem!!! akik szeretnek azok veled vannak és mindenhogy jó vagy nekünk!!!" - írta.

Tóth Gabi posztjához többszáz komment érkezett, a legtöbben szintén felháborodtak Vera kiesésén és arra kérték a testvérpárt, ne csüggedjenek. A hozzászólásokat Gabi közösségi oldalán olvashatod el.

Vera vasárnap csupán ennyit írt ki a Facebookra: "..Minden hang egy álmot összetör, mert fegyver a szó.." - Hrutka Róbert: Gyémánt.

A Pierrot-val készült interjúnkat pedig ITT találod!

"Ma tehetek azért, hogy milyen legyen a holnap"

A Life.hu sztárszerzője, Szily Nóra a minap szerelemről, a dalokról és az élet dolgairól faggatta Verát. Többek között arra volt kíváncsi, kit érez az énekesnő a közönségének: "Aki fejlődni akar, aki lelki töltetre vágyik és képes belőle táplálkozni. A jóindulatú embereket várom a koncertjeimre. Szerintem én azért vagyok, hogy segítsek. Fantasztikus érzés, ahogy az ember torkán kijönnek a hangok, ahogy életre kel egy csodálatos dal! Azt gondolom, hogy az előadó isten eszköze, közvetítő, ami felelősséggel jár. Épp ezért azt és úgy kell csinálni, ahogy belül érzed. Sokáig nem mertem így gondolkodni, de ma már teljesen szabadon csinálom azt, amit én akarok. Múltkor közös koncertünk volt Gabival, és a végén valaki azt mondta: „Úgy jöttem ide, mint egy zombi, olyan fáradt voltam - de most falakat tudnék eltolni!” Ezek a mondatok mindent igazolnak és mindennél többet érnek. Persze ez nem jelenti azt, hogy készen lennék. Biztos, hogy még sokszor fogok csalódni, sírni, dühöngeni, de van egy út, amin elindultam és kitartóan lépegetek. Akkor is, ha időnként beszólnak, megjegyzéseket tesznek és bántani próbálnak" - válaszolta Vera. A teljes interjút itt találod.

Megvannak A Dal 2015 középdöntősei http://www.life.hu/bulvar/20150214-esett-ki-a-dal-2015-kozepdontojebol.htmlA Dal 2015 középdöntője váratlan fordulatokat vett.TV + BulvárOrigoKiválasztottuk A Dal 3 legjobb középdöntős nótáját – ímehttp://www.life.hu/bulvar/20150214-a-dal-magyar-kozepdontojenek-harom-legjobb-dalat-a-passed-csemer-boglarka-es-szabo-adam-produkalta.htmlNem volt könnyű választani, de összehoztuk. Az elbűvölő hárfás csapat, az angyali teremtés és a harmonikás macsó középdöntőbe jutása egyértelmű, mi nekik drukkolunk, hogy tovább meneteljenek a végső megmérettetésig.TV + Bulvár--Saját műsort kap Liptai Claudiahttp://www.life.hu/bulvar/20150214-sajat-musort-kap-liptai-claudia-a-tv2-csatornan.htmlLiptai korábban egyszerre több műsorban is szerepelt. Zsűritag volt a Sztárban sztárban, Tillával közösen vezette a Nagy Duettet, a Bumm! kvízműsorban pedig Kasza Tibi volt a partnere. Egy kis szünet után most igazi nagy durranásra készül a kereskedelmi csatorna: Liptai Claudia saját műsort kap!TV + BulvárOrigoVajna Tímea: „Lehet, hogy kipróbálom a szado-mazo szexet"http://www.life.hu/bulvar/20150213-vajna-timea-a-szurke-otven-arnyalata-cimu-film-kapcsan-bevallotta-meg-nem-probalta-a-szadomazo.htmlVajna Tímea A szürke ötven árnyalata című film kapcsán elárulta, még nem próbálta ki a szado-mazo szexet, de lehet, hamarosan pótolja...TV + BulvárOrigoA sztárok ilyen finomságokkal kényeztetik párjukat Valentin-naponhttp://www.life.hu/bulvar/20150213-ilyen-finomsagokkal-kenyeztetik-a-sztarok-parjaikat-valentin-napon.htmlCsak pár kivételes férfinak adatik meg, hogy olyan gyönyörű hölgy, mint Sarka Kata, vagy a világ második legszebb nője, Kulcsár Edina kényeztesse Valenti-napon. Hogy mivel várják kedveseiket most te is megtudhatod!TV + BulvárOrigoRántottával hódít a magyar szívtipró, Vastag Csabahttp://www.life.hu/bulvar/20150213-rantottaval-hodit-a-magyar-szivtipro-vastag-csaba.htmlVastag Csaba, Baronits Gábor és Nagy Zsolt, a Playboy Man of the Year jelöltjei rajongók ezreinek szívét dobogtatják meg nap mint nap, és bár mindegyikük talpig férfi, mégis teljesen különböző taktikákkal közelítenek kiszemeltjeikhez.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.