Akik sohasem adják fel - Műsorszédelgő lányok az Éden Hotelben

X-Faktor siker műsor lányok Csillag születik Éden Hotel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Éden Hotel több olyan fiatal lánynak hozza meg az ismertséget, akik évek óta próbálkoznak kitörni a névtelenségből. Nekik tényleg mindegy, hogy mivel, csak az a fontos, hogy ismertek legyenek. Ha hanggal nem megy, akkor jöhet a testbedobás!

Számos módja van annak, hogy a rivaldafénybe vágyó fiatal lányok magukra vonják a figyelmet. Ha a szépséggel nem megy a kitűnés a tömegből, akkor lehet próbálkozni énekléssel, különös szokással vagy akár egy tökéletesre formált testtel. Persze ne feledkezzünk el arról sem, hogy egy közismert ember partnereként is egyenes út vezet a címlapokhoz. Az Éden Hotel leányzói a február 23-tól a TV2 képernyőjére kerülő taktikai reality előtt már több helyen próbálták bizonyítani, hogy több figyelmet szeretnének, mint amennyit a családtól és a barátoktól kaphatnak.

Bencsik Adrienn 2011 tavaszán először a hangjával próbált bejutni a Csillag születik című RTL-es produkcióba.

Majd 2013 szeptemberében az X-Faktor válogatóján mutatta meg énektudását, nem sok sikerrel.

Látva, hogy az énekhangja nem hozta lázba a szerkesztőket, tavaly egy újabb műsorba jeletkezett, a Shopping királynőkbe. Végül testbedobással került képernyőre.

Nagy Apolka fordítva futott neki az ismertségnek. Először a testét dobta be, aztán a hangjával próbálkozott, majd megint a testével, végül ez utóbbi a TV2 képernyőjére repítette.

A lány a Szépségkirálynő címért szállt ringbe 2013-ban, de a szakmai zsűri döntése alapján korán elbúcsúzott a versenytől. A herceghalmi felkészítőtáborból küldték haza három társával együtt, így a döntőbe már nem jutott be. Mialatt a szépségét vásárra vitte, az iskolát elhanyagolta, nem tudott felkészülni a vizsgájára.

Forrás: TV2

Nem adta fel, tavaly a Rising Star castingján ismét feltűnt. Szépsége után a hangja sem hozta meg a várva várt sikert, így később ismét a testét helyezte előtérbe és jelentkezett az Éden Hotelbe.

Forrás: TV2

Végül mindketten a taktikai realityben kötöttek ki és elutaztak Costa Ricára. Hamarosan kiderül, mennyire sikerult bedobni magukat.

Berki Krisztián üzletet szimatolt Costa Ricánhttp://www.life.hu/bulvar/20150212-berki-krisztian-az-eden-hotel-musorvezetoje-jo-uzletet-szimatolt-costa-rican.htmlPár hete tért haza Costa Ricáról Berki Krisztián, máris visszavágyik. Nem csak a meleg vonzza, jó üzletet talált!TV + BulvárOrigoBerki Krisztián: Kinek jut eszébe egy közép-amerikai országban, hogy magyar nőre vessen szemet?http://www.life.hu/bulvar/20150202-berki-krisztian-eden-hotel-miatt-kicsekkolt-az-orszagbol-szemelyzet-vette-korul-costa-rican.htmlEgy hete érkezett haza Berki Krisztián Costa Ricáról, az Éden Hotel felvételéről, ahol három hónapot töltött a családja nélkül. De nem csak a stábtagok sürögtek-forogtak körülötte.TV + BulvárOrigoBerki Krisztián: "Önmegtartóztatást gyakoroltam"http://www.life.hu/bulvar/20150126-berki-krisztian-az-eden-hotel-forgatasan-onmegtartoztatast-gyakorolt.htmlA műsorvezető állítólag hiába hajtott rá az egzotikus reality játékosaira, ám ő mindezt cáfolja.TV + BulvárOrigoA TV2-n indul Berki Krisztiánnal az Éden Hotelhttp://www.life.hu/bulvar/20150122-berki-krisztiannal-a-tv2-n-indul-februarban-az-eden-hotel-cimu-reality.htmlÚgy tűnik, nagyon bízik a TV2 Berki Krisztiánban, akinek műsorát a csatorna kiemelten kezeli. TV + Bulvár--Forró! Megérkeztek az első szexi jelenetek az Éden Hotelbőlhttp://www.life.hu/bulvar/20150212-a-tv2-eden-hotel-cimu-valosagshowjabol-megerkeztek-az-elso-szexi-kepsorok-berki-krisztian-pedig.htmlA valóságshow forgatása Costa Ricán zajlott, ahol tengerpart, pálmafák, luxushotel biztosította a paradicsomi körülményeket a játékosoknak, így nyilvánvaló, hogy lekerültek a melltartók és repültek az alsónadrágok.TV + Bulvár--Nyugi! Nem maradunk valóságshow nélkül - Nyakunkon az Éden Hotelhttp://www.life.hu/bulvar/20150206-februar-23-atol-indul-az-eden-hotel-a-tv2-csatornan-berki-krisztiannal.htmlMég javában tart a ValóVilág7, de máris kezdhetünk felkészülni az új valóságshow érkezésére. Hamarosan indul az Éden Hotel.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.