ValóVilág7: Bye-Bye Fanni - A nézők szűzpöcköt küldték haza - Laci a harmadik párbaját nyerte

ValóVilág7 VV Laci VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jaj, jaj, jaj. vasárnap este el kellett hagynia a villát a ValóVilág7 legfényesebb csillagának, VV Fanninak. Az a tudat némiképp azért vigasztal bennünket, hogy egy hét múlva finálé, így hamarosan úgyis le kellett volna mondanunk arról, hogy nap mint nap nézzük a boglyas hajú lányt. Laci pedig immár a harmadik párbajáról tér vissza győztesen. Ki hitte volna?

Pedig mennyi mindent köszönhetünk Fanninak... Sorra sem tudjuk venni. Azt azonban bizonyára megjegyeztük, hogy mit jelent a szűzpöcök életmód, és hogy micsoda az a popitakaró. A kukkoló hajlamúak örökre emlékeznek majd a Dennissel történt hancúrpartikra, mi pedig egészen új szavakat tanultunk tőle, mint az empátiaszavazás és a stesztoszteron.

Laci a harmadik párbajáról tért vissza

Nem sokon múlt, 55 százalékkal nyerte meg Laci a VV7 vasárnap esti párbaját. Lemaradtál a műsorról? Kíváncsi vagy, miként zajlott az összecsapás? Az Origón most elolvashatod!
Forrás: Sajtóklub/RTLII/Bársony Bence

Búcsúzóul felidézzük néhány aranyköpését:

"Ha vizet érek, egyből beindul a húgyrendszerem."

"Úgy kinyaltak, mint a lecsóstálat! Gyönyörűre nyaltak!"
"Ilyen kunkori a farka a malacnak? És a vaddisznónőnek kunkori a pinája?"

"Hozzám olyan szinten közel állnak a logikai feladatok, mint Makó Jeruzsálemtől. Egyszerűen az agyam annak részét, amit logikára kéne használnia, egyszerűen nem indul be. Hiába próbálom, tiszta rozsdás. Szerintem benőtte a sok haj, tiszta szőr."

"Olyan vagyok műszempilla nélkül, mint a mell bimbó nélkül."

"Nekem Reni nagyon szimpatikus, nagyon kedvelem és úgy gondolom, hogy egy modalitással rendelkezünk, talán ugyanaz a szemünk, csak kicsit okosabb, mint én."

D. Tóth Kriszta: "Nem akartam mozgalmat indítani"http://www.life.hu/bulvar/20150221-d-toth-kriszta-nem-akart-mozgalmat-inditani-onmaga-fozozasaval.htmlD. Tóth Kriszta szerencsére nem járt úgy, mint utolsó regényének főhősnője, aki belenézett a fürdőszobatükörbe és kiborult a látottaktól. Az írónő negyvenévesen is jól érzi magát a bőrében, és a születésnapján különös kísérletbe kezdett.TV + BulvárOrigoBaki A Dal élő adásában - Wolf Kati hibázotthttp://www.life.hu/bulvar/20150222-baki-a-dal-elo-adasaban-wolf-kati-hibazott.htmlElfelejtette elkezdeni dalát Wolf Kati. A középdöntő továbbjutója az MTVA kamerái előtt elmondta, mi történt. TV + Bulvár--Először szólalt meg adásban VV Fanni édesanyjahttp://www.life.hu/bulvar/20150222-vv-fanni-a-valovilag7-jatekosanak-edesanyja-lany-amellett-kampanyolt-a-belevaloban.htmlHááááát... Eddig a legnagyobb jóindulattal sem mondhattuk azt, hogy Fanni anyukája örült lánya villaéletének. Most azonban kijelentette, reméli, gyermeke tér vissza a párbajról. Igaz, ennél jobban már nem járathatja le pedagógus édesanyját a káromkodós sexmachine. TV + BulvárRTLKLUBBulvárRAP Hegyi Rolival: "Annyi tortát kapott, hogy másfél évig jóllaknánk"http://www.life.hu/bulvar/20150221-bulvarrap-hegyi-rolival-sarka-katarol-conchita-wurstrol-liptai-claudiarol-aureliorol.htmlAz szjger.hu rappere hetente egyszer beugrik a Life.hu-ra, nem kíméli a celebeket és elrapeli a legemlékezetesebb híreket. A BulvárRAP-ből költői túlzással mindenről értesülhetsz, ami a héten történt. TV + Bulvár--Peller Anna álnéven telefonált szerelménekhttp://www.life.hu/bulvar/20150221-peller-anna-az-operettszinhaz-sztarja-alneven-telefonalt-szerelmenek.htmlA ma már csodaszép lány, tinikorában elhízott, pattanásos bőrű, amolyan "csúnya kislány" volt, aki "Kata" néven mutatkozott be az imádott fiúnak a telefonban.TV + BulvárOrigoHajós András - nincs mit leleplezni http://www.life.hu/bulvar/20150221-hajos-andrast-lefotoztak-fiatal-kedves-mellett.htmlLencsevégre kapták, ahogy Hajós András fiatal kedvesével - annak lakásáról - együtt indultak útnak.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.