kavarás párkapcsolat VV Zsófi Való Világ szerelem VV Aurelio VV Zsuzsa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemcsak a villában megy a kavarás, hanem a villán kívül is. Itt viszont már teljesen mindegy, melyik ValóVilág-szériáról van szó, a lényeg ugyanaz: ki, kivel, ki ellen, miért, hogyan, meddig.

Az egész onnan indult, hogy VV Éva berágott műsorvezetőtársára, Aurelióra, aki azzal mert viccelődni, hogy Éva utódja már meg is van a BeleValóVilágban. Éva azzal vágott vissza, hogy Facebook-oldalán kiírta, pontosan tudja, kivel hetyeg (nyilván nem ezt a szót használta) Aurelio, miután épp szünetet tartanak Zsófikával. A pletykák szerint a VV7 szingli anyukája, Zsú az, akivel együtt vannak.

Ki az a VV Éva?

"Alapvetően én egy vicces, életvidám, akaratos lány vagyok, akinek vannak hisztirohamai, de ahogy múlik az idő, érzem, amint lassan lecsillapodom. Már nem akarok mindenáron győzni" - mesélte Baukó VV Éva Szily Nórának, a Life.hu sztárszerzőjének. A teljes interjút ide kattintva olvashatod.

A Blikk megkereste az érintetteket. Zsu elmondta, hogy egy közös szlovákiai hakni során, amelyre Aurelio a saját autójával mentek, egymásra találtak és JÓL ELTÖLTÖTTÉK AZ ESTÉT. "Én egy szingli nő vagyok, azt csinálok, amit akarok, de az érettebb férfiakra bukom" - szögezte le a villaanyuka.

VV Zsu Forrás: RTL II

Aurelio dekoratív nőnek gondolja Zsút, ezért "ha lenne köztük valami, akkor azt vállalná a nyilvánosság előtt is".

Zsófikához is eljutottak a pletykák, aki soha többet nem szeretne Aureliótól semmit, ha akkor találkozott Zsúval, amikor ők még csak gondolkodtak azon, hogy együtt maradjanak-e. "Egyszerűen nem lennék képes úgy hozzábújni, megérinteni, hogy tudom, Zsúval volt előttem" - mondta a lapnak. Mi ez, ha nem az igazi való világ?

Ki az a VV Aurelio?

"Engem arra tanított az apám, hogy sose szégyelljem, amim van. Ő persze nem erre gondolt, de én komolyan vettem..." - mondta Aurelio, amikor Szily Nóra, a Life.hu sztárszerzője beszélgetett vele. A teljes interjút ide kattintva olvashatod.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.