Kern András felsége kiállt a kirablóját elgázoló nő mellett

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt -
gyilkosság gázolás Judit feleség Kern András rablás bíróság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Judit asszony úgy gondolja, nem hibáztatható az az asszony, aki üldözés közben gázolta halálra azt a motorost, aki előtte pár perccel kirabolta.

Hónapokig tartotta rettegésben Óbuda női autósait az a két férfi, aki robogóval közelítette meg az áldozatait. A rablók betörték a kocsi ablakát, majd kikapták az első ülésről a sofőrök táskáit. Andrea azonban meglepetést okozott a rablóknak, résen volt és üldözőbe vette őket. Az ámokfutásnak sajnos tragikus vége lett, az egyik kanyarban a rabló motorja eldőlt és utasa az őket üldöző kocsi alá került, aztán órákkal a kórházba szállítás után elhunyt. Az asszonyt most az ügyészség gyilkosággal vádolja.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Mint kiderült, ez a páros rabolta ki Kern András feleségét is, akinek meggyőződése, hogy Andrea nem ölni indult, hanem sokkos állapotban a táskája után eredt – írja a Bors.

„Tudom, mit érezhetett az az asszony, én is átéltem, ami vele történt. Az a pillanat, ahogy berobban a kocsi ablaka, azt sem tudod, mi történt, csak másodpercek múlva tudatosul, hogy elvitték a táskád. Szörnyű, kiszolgáltatott helyzet! Nem ismerek minden részletet, és rettenetes dolog, ha akár egyetlen ember is meghal, de erről az édesanyáról nem feltételezhetik, hogy meg akart volna ölni bárkit is" – magyarázta Judit asszony.

Kern András intim vallomás

A Life.hu cikkében a hatvanéves színész őszintén beszélt a szerelemről és bevallotta, nem sokszor találta el Ámor nyila, viszont szexuális kapcsolata bőven akadt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.