Bajor Imre özvegyét Ildikót a színész barátai támogatják

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub -
támogatás Bajor Imre özvegy Heilig Gábor Verebes István Juszt László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nyolc hónapja elhunyt színész özvegye, nem maradt magára, mert lelkileg és anyagilag is mellette állnak Bajor Imre hű barátai.

Bajor Imre temetése után, a magára maradt Ildikó visszavonult életet élt. Az özvegynek nehéz a helyzete, de szerencsére van aki a segítségére siessen, hiszen Bajor Imre legjobb barátai - ahogy annak idején megígérték - nem hagyták egyedül. A Bors értesülései szerint rendszeres támogatásban részesíti több ismert közéleti szereplő, köztük Verebes István, Juszt László, Heilig Gábor és Eszményi Viktória is. A hírességek persze nem beszélnek erről, de az ismerősök tudják, hogy kik azok, akik Ildikót kérés nélkül is segítik.

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub

„Ez az asszony sosem kér, nem panaszkodik senkinek, de nyilvánvaló, hogy nincs könnyű helyzetben sem anyagilag, sem lelkileg" – mondja az egyik névtelenséget kérő ismerőse. „Ezzel együtt azt lehet mondani, hogy van remény, mert Imi barátai – az a kevés, aki mellette maradt – a mai napig nem engedték el Ildikó kezét. Nagyon kevesen maradtak körülötte, most már tényleg csak azokkal tartja a kapcsolatot, akikben feltétel nélkül megbízik. Van, aki pénzzel, de a legtöbben ebéd-vacsora meghívásokkal, hosszas beszélgetésekkel járulnak hozzá ahhoz, hogy az élete könnyebben elviselhető legyen"

Könyv Bajor Imre életéről

A Life.hu cikkében olvasható, hogy Bajor Imre lánya, Bajor Lili is megjelent az édesapja életérő szóló könyvbemutatón, és a könnyeivel küszködve emlékezett édesapjára.
Frei Tamás 100 milliót bukhat könyvei kapcsánhttp://www.life.hu/bulvar/20150401-frei-tamas-iro-egykori-musorvezeto-100-milliot-bukhat-ulpius-konyvkiado-bukasanak-kapcsan.htmlA múlt héten becsődölt Ulpius könyvkiadó bukásának legnagyobb vesztese Frei Tamás lehet.TV + Bulvár--Berki Krisztián lebukott – sufniban él Amerikábanhttp://www.life.hu/bulvar/20150401-berki-krisztiannak-a-tv2-eden-hotel-musorvezetojenek-amerika-otthon-egy-sufni.htmlRátaláltak a celebkirály amerikai otthonára, ami nem igazán váltotta valóra a hozzá fűzött mesét.TV + Bulvár--Éden Adri és Éden Patrik megirigyelte Ádámék szexjelenetét - Utánuk csináltákhttp://www.life.hu/bulvar/20150401-eden-adri-es-eden-patrik-az-eden-hotel-3-jatekosai-hangosan-szexeltek.htmlÉden Adri és Patrik elég sokat veszekedett az utóbbi időben, de úgy látszik, szent a béke. Legalábbis hangos szexuális életük ezt mutatja. TV + BulvárOrigoVendéglátósnak állt az X-faktoros Csordás Ákoshttp://www.life.hu/bulvar/20150331--vendeglatosnak-allt-az-x-faktoros-csordas-akos-aki-pultozik-egy-barban.htmlCsordás Ákos, a 2013-as X-Faktor felfedezettje úgy döntött, hogy énekesi karrierje mellett a vendéglátásba is belekóstol. Már egy éve dolgozik pultosként.TV + BulvárOrigoHatalmasat őrjöngött Éden Melaniehttp://www.life.hu/bulvar/20150401-eden-melanie-az-eden-hotel-jatekosa-orjongott.html"Inkább kiejtetem magam, de a fejedet beleverem a falba!" - Megérkezett az Éden Hotelbe Melanie, Ádám barátnője. TV + Bulvár--Külföldön kezdhet új életet Damu Rolandhttp://www.life.hu/bulvar/20150331-damu-roland-a-tv2-joban-rosszban-egykori-szereploje-a-bortonbol-szabadulas-utan-kulfoldon-kezdhet-uj.htmlA börtönből szabaduló Damut nem sokan várják idekint, de egyik rokona elárulta, ő szívesen látná magánál külföldön.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.