Stohl András visszatér a képernyőre!

2015.04.14. 11:00

Válás címmel indul új sorozat az RTL Klubon, amelynek főszereplője Stohl András lesz, aki sok év után tér vissza a csatornához.

A Divorce, vagyis Válás című holland sorozat magyar verziójában lesz főszereplő a Jászai Mari-díjas színész, aki szerepe szerint egy elvált férfit alakít majd. A drámaian humoros széria három válófélben lévő, 35–45 év közötti férfi mindennapjait mutatja be, látszólag semmi közös nincs bennük, életük e jelentős szakaszában mégis összeköltöznek – írja a Bors.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

A sorozat producerei Pataki Ági és férje, Kovács Gábor, akiknek többek közt az Üvegtigrist és a Nejem, nőm, csajom című vígjátékot is köszönhetjük. „Valóban mi gyártjuk a sorozatot, de csak az RTL Klub nyilatkozhat róla" – mondta Kovács Gábor a lapnak. A sorozatban nagyon bízik a csatorna is, egy-egy rész húszmillió forintért készül el, ami rekordközeli kiadást jelent.

A Bors Stohl Andrást is megkereste ezzel kapcsolatban, ő azonban kitérő választ adott, és azzal rázta le a lap munkatársát, hogy éppen szinkronizál, így nem tud válaszolni a kérdésekre.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója, aki korábban már beszélt egy új sorozatról, most nem kívánt nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy ez a Divorce lenne-e, vagy sem.

Milliókért sem váltott

Ahogy a Life.hu cikkében olvasható, állítólag Stohl tízmillió forintos ajánlatot utasított vissza azzal, hogy maradt annál a csatornánál, amelynek évekig vezető képernyős arca volt.

 

Stohl AndrássorozatJászai Mari-díjválásRTL Klub