17 millióért perel Bálint Antónia

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
kölcsön Földesi-Szabó László Bálint Antónia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Visszaköveteli az állítása szerint korábban kölcsönadott összeget a kislánya édesapjától.

Az egykori szépségkirálynő azt állítja, hogy Földesi-Szabó László rövid időre kölcsönkért tőle 17 millió forintot, amit azonban immár több mint négy éve nem ad vissza. Úgy tudni, Antóniának papírja is van arról, hogy Földesi-Szabó elismeri a kölcsönt, sőt ígéretet tesz arra, hogy 2010 októberéig visszafizeti a tizenhétmilliót

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Miután Bálint Antónia állítása szerint azonban ez a mai napig nem történt meg, ezért úgy döntött, pert indít az egykori élettársa ellen. Azonban sem Földesi-Szabó László, sem pedig jogi képviselője nem jelent meg minap a tárgyaláson, ezért azt egy későbbi időpontra napolták el.
"Azzal, hogy az alperes nem jelent meg, valószínűleg csak az időt akarja húzni. Ugyanakkor ebből arra lehet következtetni, hogy elismerik a keresetünkben foglaltakat. Amennyiben a következő alkalommal sem lesz jelen, ítéletet hoz a bíróság és a követelés végrehajthatóvá válik" . mondta Antónia ügyvédje dr. Hyross Virág a Blikknek.

„Ciciben nem voltam túl erős" – így nézett ki a 14 éves bikinis Bálint Antónia http://www.life.hu/bulvar/20150108-balint-antonia-14-eves-bikinis-fotojat-mutatta-meg-a-fem3-cafe-cimu-musorban.html Bálint Antónia a Fem3 Café című műsorban beszélt gyerekkoráról és mutatott magáról sosem látott fiatalkori fotókat. És persze szóba került Varga Viktoros románca is... TV + Bulvár Origo Bimbózó románc? Valami alakul Bálint Antónia és Varga Viktor között http://www.life.hu/bulvar/20150107-balint-antonia-es-varga-viktor-kozott-forr-a-levego-a-hal-a-tortan-felvetelein.html Bálint Antónia és Varga Viktor között forrt a levegő a Hal a tortán adásában. TV + Bulvár Origo „Ciciben nem voltam túl erős" – így nézett ki a 14 éves bikinis Bálint Antónia http://www.life.hu/bulvar/20150108-balint-antonia-14-eves-bikinis-fotojat-mutatta-meg-a-fem3-cafe-cimu-musorban.html Bálint Antónia a Fem3 Café című műsorban beszélt gyerekkoráról és mutatott magáról sosem látott fiatalkori fotókat. És persze szóba került Varga Viktoros románca is... TV + Bulvár Origo Bálint Antónia mégsem szakított Tereh Öcsivel http://www.life.hu/bulvar/20131209-balint-antonia-megsem-szakitott-tereh-istvannal-egyutt-forgattak-az-edes-elet-cimu-sorozatot.html Alig egy hete röppent fel a hír, hogy Bálint Antónia szakított Tereh Istvánnal, mégis együtt vettek részt az Édes élet felvételén. Most szakítottak, vagy sem, vagy egyszerűen mindketten mindent bevállalnak, csak hogy szerepelhessenek? TV + Bulvár Bálint Antónia szeretné, ha békén hagynák http://www.life.hu/bulvar/20140522-balint-antonia-musorvezeto-felhaborodott-a-feltetelezesen-hogy-meg-mindig-szoptatja-kislanyat.html Félreérthető fotó miatt került kellemetlen helyzetbe Toncsi, amit nem hagyott szó nélkül. TV + Bulvár -- Bálint Antónia sorra kosarazza ki a férfiakat http://www.life.hu/bulvar/20101216-balint-antonia-sorra-kosarazza-ki-a-ferfiakat.html Antónia számára a házasság nagyon fontos, sőt, 17 évesen úgy képzelte, hogy még gyermeke születése előtt férjhez megy majd - azonban a romantikus leánykérésekre végül mindig nemet mondott. TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.