Hivatalosan még nincs neve Gombos Edina kisfiának

TV2 hivatal név engedély anyakönyvek Gombos Edina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megterhelő várandóssága után végre boldogan ölelheti magához második gyermekét Gombos Edina, akinek a betegségét követően most a bürokráciával kell megküzdenie.

Gombos Edina veseköve kemény kínokat okozott neki a terhessége alatt. A betegség már a múlté, hiszen kisfia születése után megműtötték Edinát, és megszabadult a vesekőtől. Azonban most újabb bosszúsággal kell szembenéznie: hivatalos levélben közölték ugyanis a műsorvezetővel, hogy nem engedélyezik a keresztnevet, amit kisfiának szánt – írja a Story.

Fotó: TV2

Edináék a Matteo keresztnevet választották a kisfiuknak. Még anyakönyvvezetőnél is jártak, aki azt mondta: ahhoz, hogy így nevezhessék a gyermeküket, nem kell külön engedély, hiszen a gyermek apukája kubai származású.

A gyermek anyakönyvezésekor mégis arról kaptak értesítést, hogy engedély nélkül nem használhatják a Matteo nevet. Edináék elkeseredtek, mert egyelőre útlevet sem tudnak csináltatni a kicsinek, anélkül azonban füstbe mehet a három hónap múlva esedékes, nyaralással egybekötött kubai családlátogatás.

Nem ő az egyetlen

Ahogy a Life.hu is megírta, Hada Renáta harcban áll a Magyar Tudományos Akadémiával, amely nem engedélyezi, hogy gyermekét Pistinek nevezze el.
Áll a Berki bál – a szerelmi háromszög érintettjei ködösítenekhttp://www.life.hu/bulvar/20150428-berki-krisztian-szerelmi-ugyei-bonyolodnak-megszolalt-cserpes-laura-menedzsere-es-az-elhagyott.htmlBerki Krisztián a Facebook oldalán üzent, Cserpes Laura gardedámja nyilatkozott, az állítólagos exbarátnő pedig maga alatt van.TV + Bulvár--Friderikusz szinte megfulladt a horkolásgátlótólhttp://www.life.hu/bulvar/20150427-friderikusz-sandor-szinte-megfulladt-gesztesi-karoly-horkolasgatlotojatol-a-tv2-osszezarva.htmlGesztesi Károly furcsa készülékétől pánikolt be Friderikusz Sándor, aki nem értette a szerkezet működését.TV + Bulvár--Gesztesi Károly tízszer ment "fröccsösen" forgatnihttp://www.life.hu/bulvar/20150427-gesztesi-karoly-szinesz-allitja-tizszer-ment-froccsosen-forgatni-a-tv2-joban-rosszban-sorozataba.htmlA 3000 forgatási napból tízszer fordult elő, hogy "fröccsösen" ment dolgozni, de alkoholos befolyásoltsága egyszer sem veszélyeztette a forgatásokat – állítja Gesztesi Károly.TV + Bulvár--Vajna Tímea: "Az arctalan, rosszindulatú emberekkel nem tudok mit kezdeni"http://www.life.hu/bulvar/20150429-vajna-timea-andy-vajna-felesege-ezen-a-heten-vendeg-musorvezetokent-mutatkozik-be-vaczi-gergo.htmlAndy Vajna felesége ezen a héten vendég műsorvezetőként mutatkozik be Váczi Gergő oldalán a FEM3 csatornán. A nézők pedig nagyon is kíváncsiak rá, a mérések szerint Timi első adásnapján a műsor ki­emelkedő, 6,5 százalékos nézettséget hozott a kereskedelmi célcsoportban, nyilatozta Koltay Tamás, a csatorna kommunikációs vezetője.TV + BulvárOrigoBerki Krisztián Cserpes Laura melleit mutogatjahttp://www.life.hu/bulvar/20150428-berki-krisztian-lefotozta-cserpes-laura-melleit-poloban.htmlMint tudjuk, Berki Krisztián és Cserpes Laura egy párt alkotnak. A sztárpár egy rövid ideig nagyon titokzatosan kezelte kapcsolatát, mostanra azonban Berki nyíltan megosztja akár Laura kebleit is a közösségi oldalán. TV + BulvárOrigoMegvan, ki lép egy nap Rubint Réka nyomdokaiba, és ő nem a lánya!http://www.life.hu/bulvar/20150427-edesanyja-rubint-reka-nyomdokaiba-lep-rubint-lara.htmlA hétvégi Fitbalance versenyen körülbelül ötezer ember előtt lépett színpadra Schobert Lara, és keményen lenyomott egy 50 perces tornaórát, amit még nézni is fárasztó volt. Lara lazán, mosolyogva csinálta végig. Azt hihetnénk, hogy már most elkötelezett híve lett az alakreformnak, de ő egyelőre nem az edzősködés felé kacsintgat.TV + BulvárFotó: Zsigmond László/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.