Damu hálás Palácsiknak

Forrás: MTI/Marjai János -
Damu Roland könyv Palácsik Tímea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, kezdenek jóra fordulni a börtönből nemrég szabadult Damu Rolandnak és feleségének, Edina Monának az élete. Az asszony egykori adminisztrátorból lassan profi író lesz, a színésznek pedig egyre több a munkája.

A jövő héten jelenik meg Damu Roland könyve, és ennek kapcsán lehet őt és feleségét vásárolgatni – mint a férfi mondja: kell a feleségének néhány elegáns darab a bemutatók miatt.

Forrás: MTI/Marjai János Forrás: MTI/Marjai János

"Edina egészen más, mellette érzem a szeretet. Akkor tartott ki mellettem három évig, amikor nem voltam "éppen sztár", akivel villogni lehet. Mivel intelligens, szakmája szerint diplomás gyógypedagógus, leveleim, naplóm és jegyzeteim összeállítását is rábíztamÍ" - mondta Damu a Blikknek.

Azt is elárulta, miért hagyta ott a felesége a munkahelyét:
"Edina évekig hajnalban kelt, busszal járt dolgozni. Kollégái is nagyon szerették, sajnálták, hogy otthagyja az állását, de most sok időt kell velem töltenie. Éjszakákat dolgoztunk rajta, és minél több időt szerettem volna vele együtt lenni, hiszen a tőlünk elvett három év bepótolhatatlan. Mindent leírtunk az ártatlan meghurcolásom történetéről."
"Mesélek majd a börtönévekről is, például hogy mit éreztünk, amikor probléma volt Edinának befizetni a villanyszámlát, miközben látta, hogy az a nő, aki engem tönkretett, milliós ruhákat, ékszereket vásárol. Tulajdonképpen a bírósági időszakkal és a börtönbüntetéssel öt évet elvett az életemből Tímea, de valahol mégis hálás lehetek neki, mert megtaláltam életem szerelmét, leendő gyermekeim édesanyját, aki számomra az igazi, örök, önzetlen és szerető nő" - mondta a színész, akinek egyre több munkája van.

Exkluzív Damu Roland interjú a Life.hu-n!http://www.life.hu/bulvar/20150422-damu-roland-exkluziv-interjuja-a-life-hu-n-a-bortonevekrol-es-a-jovojerol.htmlDamu Roland a három év fogva tartás után mesélt életének eddigi legnehezebb időszakáról. Őszintén vallott a börtönéveiről, és arról, hogy miként fogadták őt a büntetés-végrehajtási intézetben . Faggattuk arról, hogy vajon hová tűnt az egykor népszerű színész pénze? Hol szeretne majd dolgozni? De azt is elárulta, hogy miként kívánja hamarosan bizonyítani az igazát. Ha kíváncsi vagy a válaszokra, kattints a videóra!TV + BulvárOrigoAndy Vajna megtörte a csendet a Damu-ügybenhttp://www.life.hu/bulvar/20150502-andy-vajna-megtorte-a-csendet-a-damu-ugyben.htmlAndy Vajna ez idáig szó nélkül hagyta, hogy mit gondol arról, hogy Damu Roland – feleségének volt szeretője, aki korábban fizikailag bántalmazta és megerőszakolta – ismét szabadlábon van. TV + Bulvár--Damu Roland titkolja a munkájáthttp://www.life.hu/bulvar/20150420-damu-roland-szinesz-aki-nemreg-szabadult-a-bortonbol-titkolja-munkajat-mert-fel.htmlA börtönből nemrég szabadult színész nem veri nagydobra, hogy hol és mikor vállal színészi feladatokat, ugyanis retteg.TV + BulvárMTI/Lakatos PéterDamu: Vajna Timi megcsókolhatná a feleségem kezéthttp://www.life.hu/bulvar/20150416-damu-roland-banja-hogy-megismerte-vajna-timeat.htmlDamu Roland bánja, hogy elcsattant az a bizonyos két pofon, azt viszont ennél is jobban sajnálja, hogy évekkel ezelőtt egy Palácsik Tímea nevű hoszteszlánytól pezsgőt fogadott el a TV2 partiján - nyilatkozta a Story magazinnak a nemrég szabadult színész.TV + Bulvár--Már nem gyanúsított Damu Rolandhttp://www.life.hu/bulvar/20150415-damu-roland-a-tv2-joban-rosszban-volt-szinesze-aki-nemreg-szabadult-a-bortonbol-mar-nem-gyanusitott.htmlA nemrég szabadult egykori színész, Damu Roland végre fellélegezhet: már nem gyanúsítják azzal, hogy elmúlasztott gyermektartást fizetni.TV + BulvárMTI/Lakatos PéterDamu üzent Vajna Timinek: vissza fog vágni!http://www.life.hu/bulvar/20150410-damu-roland-uzent-vajna-timeanak.htmlDamu Roland igazságot akar, és nem hagyja annyiban, hogy Vajna Tímea miatt három évig ártatlanul kellett börtönben ülnie. A színész azt üzente: vissza fog vágni!TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.