Most derült ki! Különleges védelemben részesült a hazánkban koncertező Michael Jackson

2015.05.31. 21:10

Meglepő információ derült ki a megboldogult Michael Jakson budapesti látogatásával kapcsolatban. Olyan védelem járt a világsztárnak, mint a legfontosabb államférfiaknak!

Michael Jacksonnal találkozni, hát az aztán tényleg izgalmas volt. ’94-ben járt először Budapesten,
képzelhetitek, mennyire örültem, amikor engem kértek fel, hogy legyek az itteni kísérője és tolmácsa. Ahogy azt ilyenkor szoktuk, a ferihegyi érkezésének pillanatától kezdve 24 órában a rendelkezésére kellett állnom.(...) Mielőtt Pestre ért volna a csapat, már megjelent a biztonsági főnökük, és vele együtt végig kellett járnom azokat a helyeket, ahová a tervek szerint el kellett Jacksonnak mennie.

Forrás: AFP/John Mabanglo

A biztonságiak felmérték a kockázatokat, tényleg úgy készültek, mint egy különösen védett király érkezésére.(...) Ráadásul mindenhol újságírók és rajongók tömege leste, ami tovább bonyolította a helyzetet. Elhozták a három darab GMC típusú páncélozott luxusbuszát, és azok egyikével jött-ment. A buszok nemcsak páncélozottak voltak, de alaposan fel is fegyverezték őket.

Ráadásul a biztonsági főnök azt kérte a személyvédelemben részt vevő köztársasági őrezredtől, hogy mesterlövészek is kövessék, ahogy csak a legvédettebb állami vezetőket szokták.

Egyébként én is megkérdeztem Wayne Nagin biztonsági főnököt, hogy nem túlzás-e, amit művelnek.(...) Talán azzal az apró különbséggel, hogy még a kérdést is butának nevezte. Annyit mondott csak, hogy John Lennon meggyilkolása óta mindenre fel kell készülni egy ekkora sztár esetében.

Elvetemült őrültek mindenhol lehetnek a világban, akik számára beteges kielégülést jelenthet egy világsztár meggyilkolása.(...)

Az volt Jacko kérése, hogy elmehessen egy gyerekkórházba. A Bethesda esett útba, oda szerveztük hát a programot. Hozta magával a feleségét, Elvis Presley lányát, Lisa Marie-t, akivel nem sokkal korábban házasodott össze.(...) Jacko egy játékbolt teljes készletét felvásároltatta, és kiosztotta a gyerekeknek a kórházban. Mindenki úszott a boldogságban, a fotósok legnagyobb örömére. És Jacko nem érte be ennyivel. Feküdt ott egy fiúcska, akinek külföldi májátültetésre lett volna szüksége, mert Magyarországon nem tudták megcsinálni a műtétet. Ám a családjának nem volt ötvenmillió forintja, honnan is lett volna? Jacko felajánlotta, hogy kifizeti a brüsszeli operáció költségeit.(...)

Amikor ’96-ban újra eljött, megint elmentünk a Bethesdába.(...) Elmentünk vele a pesti belvárosba is, amit ugyan előzőleg lezártak, de még így is valahogy sikerült ott is egy csomó embernek összegyűlnie. Azért a biztonságiak ezen a helyen megoldották, hogy kiszállhasson, és mégse csak a buszában kuksoljon folyamatosan. A Váci utcában fotótörténeti és magyar századfordulós témájú könyveket vásárolt, a Vörösmarty téren meg egy csomó CD-t. Itt, az ORI épületénél annyi ember várta már, hogy legalább egy pillantást vethessen rá, hogy nekinyomták egymást az üvegajtónak, ami hatalmas robajjal betört, de szerencsére senkinek sem lett semmi baja.(...)

 

Ki az a Rónai Gábor?
Rónai Gábor az 1990-es évek egyik legkeresettebb kormánytolmácsa volt. Megismerkedett a rendszerváltás utáni politikai elit számos tagjával, eljutott a Pentagonba, az amerikai Külügyminisztériumba vagy CIA épületébe. Dolgozott együtt Ronald Reagannel, Jimmy Carterrel, Henry Kissingerrel, Bill Clintonnal és Tom Lantossal. A zenei és sportélet világsztárjaival fogott kezet, és kalauzolta őket hazánkban, meghatározó jelentőségű, nemzetközi szerződések aláírásánál működött közre. Komoly titkok tudója, akit 15-20 év eltelte után már nem kötnek titoktartási nyilatkozatok. A láthatatlan légiós címmel könyvet adott ki regényes életéről, amely június első hetében jelenik meg. Ebből szemezgettünk!
Rónai GáborBudapestMichael Jacksonvédelem