Ilyen egy casting az RTL Klubnál – bevállaltuk a megmérettetést

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
Hungary's Got Talent Got Talent tehetségkutató szavalás vers Schiwert-Takács László casting válogató RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Life.hu újságíróját meghívták az RTL Klub ősszel induló Hungary's Got Talent tehetségkutatójának utolsó válogatójára. Most kipróbálhattuk, milyen, amikor akasztják a hóhért.

Sosem állt távol tőlem a színpad, hiszen érettségi után, a Nemzeti Színház Színiakadémiáján végeztem, ahol három csodálatos évet tölthettem, olyan nagy színészlegendák között, mint Tolnay Klári, Sinkovits Imre vagy Kállai Ferenc.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

A Színművészeti Egyetemre többször felvételiztem, ahol alapkövetelmény volt, hogy 10 verset vinniük kellett a jelentkezőknek. Így most adott volt, hogy a Got Talent castingjára verssel készülök. Mivel már több mint tíz éve elkanyarodtam a színészi pályától, izgalom és lámpaláz felváltva kavargott bennem, amikor ki kellett állnom az újságíró kollegák és a tehetségkutató castingstábja elé. Schiwert-Takács László, a Hungary's Got Talent kreatív felelős szerkesztője kedvesen fogadott, és elbeszélgetett velem a produkció előtt – akárcsak azokkal, akik belépnek a stúdióba szerencsét próbálni. Mire elkezdtem József Attila versét, elillant a félelmem, és csak egy apró lámpaláz remegtette meg a mikrofont a kezemben.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

A vers után kis tapsot kaptam, és mosolygott mindenki, még váltottunk pár szót, a stáb érdeklődött, hogyan éreztem magam, egyből rávágtam, hogy nagyon jól! Nyilván az adrenalin dolgozott bennem, de mégis jólesett újra előhozni a rég elfeledett felvételis emlékeket. Schiwert-Takács László pedig a vállalkozó újságírók produkciója után (volt, aki énekelt, és volt, aki a kutyájával vicces mutatványt hozott) azt mondta, nála mindenki továbbjutott. Úgyhogy volt öröm, és be kell valljam, jól is esett egy ilyen bók tőle, aki tényleg rögtön meglátja a jelentkezőkben bujkáló tehetséget és lehetőséget. A szünetben egy picit még beszélgettünk, és megtudtam, verssel ma a jelentkezők kis százaléka készül. Nem úgy, mint régen a Ki mit tud?-ra, ahol még a versenyzők fele verssel vagy prózával indult. Nos, így én a mai tehetségkutatókban már retrónak számítok, de nem bánom, mert viccesen megjegyeztem, hogy legalább különleges volt a produkcióm, és ebben is maradtunk az RTL Klub stábjával.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Az újságírók előadásai után már élesben ment a casting, és megnézhettük pár jelentkező próbálkozását. A Duci Dilik együttes soványnak nem mondható frontemberének szájából viccesen hangzottak a „Nézz csak a hasamra, hogy menjek így a strandra" sorok, de legalább van a fickónak önkritikája. A No Respect nevű, fiatalokból álló rockbanda jól zúzta. A csúcsélmény azonban pohárevő Imi volt – igen, igazi üvegpoharat ropogtatott az úriember –, akit tátott szájjal néztem, és viccesen megjegyeztem a stábnak, hogy verses produkcióm után, ezt látva, kikullognék a hátsó bejáraton.

/1506/Van_i201567185026

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.