Magyarország szépe: Vajna Timinél kiesett a versenyből, Sarka Katánál királynőnek választották Kiss Daniellát

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
szépségkirálynő Magyarország Szépe Miss World Hungary Kiss Daniella
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Második nekifutásra valósult meg az álma Kiss Daniellának, aki Kulcsár Edinától, a világ második legszebb nőjétől vehette át a koronát. Daniella tavaly, Vajnáék szépségversenyén már megmérette magát, de akkor még a legszebb három lány közé sem jutott be.

Vajna Timi szerint az elmúlt egy év alatt fejlődött annyit Daniella, hogy az idén jogosan érdemelte ki a legszebb magyar lánynak járó koronát.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

„Bíztam benne, hogy ma este végre korona kerül a fejemre! Mint mindenki, én is határozottan ezzel az álmommal vágtam bele a versenybe. Ez volt a második megmérettetésem, tavaly a Miss Universe-n a top 5-be sikerült bejutnom. Az, hogy nem végeztem az első három legjobb között, nem vette el a kedvemet, hogy ismét nekifussak, de úgy gondoltam, hogy más típusú versenyen kell harcba szállnom a koronáért. Ráadásul a Miss Worldöt már sokkal komolyabban vettem, egy évet készültem rá. Diétáztam, sportoltam, úgy gondoltam, hogy egy tökéletesre formált testtel nagyobb esélyem lesz, hisz itt az alak is számít, van bikinis tour is" – mesélte boldogan az újdonsült királynő, akinek Vajna Timi is nagyon drukkolt, hogy végre sikerüljön valóra váltania az álmait.
„2014-ben az akkori zsűri elnökének, Krasznai Zsoltnak Daniella az egyik nagy kedvence volt. Azt látom, hogy az elmúlt évben sokat fejlődött, sokkal összeszedettebb, királynősebb lett a színpadi megjelenése.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Én is nagyon szerettem volna a királynőmnek megválasztani, de a zsűri másképp döntött. De nem bosszant, hogy végül Katáék koronázták meg. Ő egy rendkívül pontos, alázatos lány, könnyű lesz vele dolgozni" – lelkesedett Timi a konkurencia királynőjéért, akinek a korona tökéletesen passzol a fejére.
„Nem lötyög, azóta le sem vettem, amióta Edina felhelyezte. Örülök, hogy a következő évem a királynői teendőkről fog szólni, a főiskolán épp passzív vagyok ebben a félévben, és csak szeptembertől fogom folytatni a tanulmányaimat levelezőn a BGF külker szakán. A Budapesttől 35 km-re, Bagon lakom, ma még hazamegyek, de holnaptól folyamatos programok várnak rám a fővárosban, jól jön majd nyereményautó."

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

"A papám már fel is hívott, hogy kitakarította a régi garázst az új kocsinak. Most viszont alig várom, hogy egyek egy jó kis sült krumplit vagy valami finomat, dél óta semmit sem ettem. Két hete csak rizst fogyasztok csirkemellel és salátával, szerencsére legalább a rizs mindennap másféle volt, hol kukoricás, hol zöldborsós"- nevetett boldogan Daniella, aki jelenleg szingli.

Magyarország Szépe: Baleset történt a színpadon közvetlenül a show utánhttp://www.life.hu/bulvar/20150622-magyarorszag-szepe-baleset-tortent-a-szinpadon-show-utan.htmlKórházban ér véget Viczián Viktória életének egyik legcsodálatosabb időszaka, a Miss World-választás és az azt megelőző felkészülési időszak. Amikor a kamerák fénye kihunyt, baleset történt a színpadon.TV + BulvárFotó: Zsigmond László/Life.huPánikhangulat a Magyarország szépe verseny előtt - 24 órával a kezdés előtt kellett lecserélni a fellépőruhákathttp://www.life.hu/bulvar/20150622-hihetetlen-veszelybe-kerult-a-miss-world-valasztas-showja-nem-voltak-szinpadkepesek-a-ruhak.htmlVasárnap este egy tökéletesen megszervezett, látványos műsor keretében választották meg Magyarország Szépét, Kiss Daniellát. A Life.hu megtudta, hogy egy nappal a show előtt hihetetlen döntést kellett hoznia a produkciónak: 24 órán belül lecserélték két tour ruháit.TV + BulvárFotó: Zsigmond László/Life.huDöntsd el, ki a szebb! Kulcsár Edina vagy Kiss Daniella?http://www.life.hu/bulvar/20150622-kulcsar-edina-2014-miss-hungary-world-gyoztese-vagy-kiss-daniella-a-2015-miss-hungary-world-gyoztese.htmlA tavalyi Miss Hungary World győztese, Kulcsár Edina vasárnap este átadta koronáját az új győztesnek, szerinted a zsűri jó döntést hozott?TV + BulvárFotó: Zsigmond László/Life.huMit üzent Vajna Timi és Andy Vajna Sarka Katának?http://www.life.hu/bulvar/20150622-sarka-katanak-uzent-vajna-timi.htmlA Miss World Hungary szépségversenyen kapta mikrofonvégre a Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté Vajna Tímeát. Kiderült, hogy a Miss Universe Hungary háziasszonya mit üzen Sarka Katáéknak.TV + Bulvár--Vajna Timi az első sorból követi Sarka Kata szépségversenyéthttp://www.life.hu/bulvar/20150621-vajna-timi-az-elso-sorbol-koveti-sarka-kata-szepsegversenyet.htmlAndy Vajna neje ott van a Magyarország Szépe versenyen, ráadásul az első sorban foglal helyet. A Life.hu heszínen lévő újságírója beszélt is Timivel.TV + Bulvár--Élőben a Miss World Hungary-ről: Sarka Kata, Wolf Kati és Tatár Csilla is álomszéphttp://www.life.hu/bulvar/20150621-eloben-a-miss-word-hungary-rol-sarka-kata-wolf-kati-es-tatar-csilla-is-alomszep.htmlElkezdődött a Magyarország Szépe verseny, a Life.hu pedig a helyszínről közvetíti az eseményt.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.