Alaposan túlhordta a kisfiát Balla Eszter

Forrás: Balla Eszter -
színésznő kisfiú szülés kislány Balla Eszter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy hetet túlhordta harmadik gyermekét, a hétfőn született kisfiút Balla Eszter. A Madách Színház művésznője nagyon megszenvedett azzal, hogy Palika nem sietett a világra.

Balla Eszter két kislánya mellé egy kisfiúnak adott hétfőn reggel életet. A színésznő a múlt hét minden napján nagyon várta a harmadik csemete érkezését, aki nem kapkodta el a világrajövetelt.

„Hétfőn végre kórházba kerültem, természetesen úton, viszonylag gyorsan jött világra a harmadik gyermekem. Szép szülés volt, jó orvosokkal, kiváló szakemberek vettek körül az István-kórházban. Ez a harmadik is apás szülésre sikerült, de mint korábban, most is felmerült, hogy az operatőr édesapa nem tud jelen lenni, végül a baba jól időzített. Palika közel 3500 grammal született meg, szép, formás kisfiú. Még a kórházban tartózkodunk, csütörtökön megyünk csak haza” – árulta el a színésznő, akinek lányai csak otthon csodálhatják meg a kistesót.

Forrás: Balla Eszter

„Nem akartam, hogy a lányok bejöjjenek a kórházba, a kétéves Adél ráadásul túl pici még hozzá. Majd otthon találkoznak vele, így kicsit meglepetés is lesz számukra, és utána már mind együtt maradunk. Most édesapjuk, Garas Dániel és a nagymamák vigyáznak rájuk, ők megnézték már a legkisebb unokát. A kisfiú nevét végül én döntöttem el, úgy, mint a lányokét, de még az utolsó este is végigzongoráztuk a lehetőségeket, hisz több név is felmerült. Palikának is levetettük a köldökzsinórvérét, ahogy a hétéves Emmának és Adélnak is."

Új sportágnak hódol Erős Antóniahttp://www.life.hu/bulvar/20150623-eros-antonia-golfozik-varkonyi-andras-utotte-a-legnagyobbat-a-sztargolfon.htmlJótékonysági golfversenyt szerveztek, melyre a komoly versenyzőkön kívül meghívták azokat a hírességeket is, akik 2005 óta jelenlétükkel vagy közreműködésükkel erősítették az Erős Antónia által létrehozott Egy Csepp Figyelem Alapítványt. TV + BulvárOrigoHirtelen hosszú haja lett Tornóczky Anitánakhttp://www.life.hu/bulvar/20150623-hirtelen-hosszu-haja-lett-tornoczky-anitanak.htmlAz elmúlt években rövid, fiús frizurával mentette a bajba került kutyákat Tornóczky Anita. Az elmúlt hónapokban hosszú, lófarkban sietett a négylábúak segítségére. Hogyan nőtt meg ilyen hirtelen a haja? Megkérdeztük!TV + BulvárFotó: Zsigmond László/Life.huBréking! Ők lesznek a Hungary's Got Talent műsorvezetőihttp://www.life.hu/bulvar/20150623-sebestyen-balazs-musorvezeto-es-dombovari-istvan-humorista-vezetik-az-rtl-klub-hungarys-got-talentet.htmlOlyan fotó érkezett szerkesztőségünkbe, amelyből kikövetkeztettük, hogy kik vezetik az RTL Klub ősszel induló, vadonatúj tehetségkutató show-műsorát. Ha igaz a füles, eredeti tippünk félig be is jött.TV + Bulvár--Baronits Gábor barátnője nem féltékenykedikhttp://www.life.hu/bulvar/20150624-baronits-gabor-szinesz-baratnoje-nem-feltekeny-tipus.htmlA Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté ezúttal Baronits Gábort és egykori szépségkirálynő barátnőjét faggatta kapcsolatukról a Miss World Hungary döntője után. TV + Bulvár--Váczi Gergő Facebookon kért elnézést - "Igen, hibáztam"http://www.life.hu/bulvar/20150623-vaczi-gergo-facebookon-kert-elnezest.htmlVáczi Gergőt erősen bírálták a kommentelők a Mokka élő adásában bemutatott riportja miatt. Most reagált a kommentekre. TV + BulvárFotó: Rostás Bianka/Life.huJózan László izmos hasat villantott Puk szerepébenhttp://www.life.hu/bulvar/20150623-jozan-laszlo-az-rtl-klub-baratok-kozt-sorozat-tobiasa-izmos-hasat-villantott-puk-szerepeben.htmlA Barátok közt Tóbiása Shakespeare Szentivánéji álom című darabjában igazán szexi Pukká változott, sőt, a jelmezének köszönhetően alig ismertünk rá.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.