Som-Balogh Edinát hamis pornóképpel alázták meg

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
pornókép Som-Balogh Edina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Visszaéltek a Barátok Közt gyönyörű sztárjának jogaival egy pornóújságban. Ráadásul a várt kártérítést nem csak hogy nem kapta meg, hanem még pórul is járt. 

Néhány éve egy pornómagazin mellékletének címlapján Som-Balogh Edina arcát montírozták egy másik nő testére. Edina perelt a megalázó kép miatt, és kártérítést ítéltek neki, többmillió forint értékben.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

A lap szerkesztője, Lévai Adrienn (VV Dóri barátnője) fellebbezett, és helyt adtak neki.A Borsnak Som-Balogh Edina ügyvédje, dr. Kovasits László így nyilatkozott:

"A kiadó, a Lea-Sec Kft. és a hamisított pornóképet tartalmazó újság szerkesztője ellen indult eljárás, és első fokon 5-5 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg a bíróság az ügyfelem részére. A szerkesztő, Lévai Adrienn fellebbezett, a másodfokú bíróság helyt adott neki, azaz a jogerős ítélet vele szemben elutasította ügyfelem kérelmét. A nevével fémjelzett cikk ugyanis, mint állította az alperes, a magazinba betűzött egyik mellékletben jelent meg, így a bíróság szerint a felelősség a főlap szerkesztőjét nem terheli. A cég mindenesetre kényszertörlés alatt van, és azóta sem fizették ki ügyfelem részére a jogerősen megítélt ötmilliós sérelmi díjat, valamint a háromszázezer forintot meghaladó perköltséget"

A színésznő most a Kúriához fordult, és reméli, igazságos helyzet alakul majd ki. A perköltséget Edinának kellett fizetni, annak ellenére, hogy ő a sértett fél.

Nem tudja a Magyarország Szépe udvarhölgye, hol lesz a Miss World http://www.life.hu/bulvar/20150624-interju-a-magyarorszag-szepe-udvarholgyeivel.htmlMiért jó másodiknak lenni? Milyen érzés csak kicsivel lemaradni a legszebb mögött? Ezekről faggatja a Life.hu riportere a Magyarország Szépe két udvarhölgyét. TV + BulvárFotó: Zsigmond László/Life.huEgy perc nyugta sincs a Schumacher családnakhttp://www.life.hu/bulvar/20150624-egy-perc-nyugta-sincs-a-schumacher-csaladnak.htmlZajlik az élet a Schumacher családban. Ezúttal a világbajnok öccse, Ralf keveredett balhéba.TV + Bulvár--Alekosz megtalálta a "Történelem Íróját"http://www.life.hu/bulvar/20150623-alekosznak-aszisztense-lett.htmlVégre! Alekosz megtalálta a hölgyet, aki segít neki történelmet írni. TV + BulvárOrigoIsmét csalódhat Völgyesi Gabi?http://www.life.hu/bulvar/20150622-volgyesi-gabinak-szuletesnapja-lesz-a-szelfiben.htmlAz RTLII Szelfi című műsorának ma esti adásában ünneplik Völgyesi Gabi születésnapját. A Unique énekesnője előre csalódottnak érzi magát. TV + Bulvár--Oláh Gergő bátor tettet hajtott végre: Íme az elképesztő lábmunkahttp://www.life.hu/bulvar/20150621-jol-megleptek-olah-gergot.htmlOláh Gergő nem csak koncertet adni, de koncertje járni is szeret. Egyik kedvenc zenekara jól meglepte az énekest. TV + BulvárFotó: Szabó Gábor - OrigoVarga Viktor már gyerekkorában is aktokat festetthttp://www.life.hu/bulvar/20150618-varga-viktor-szamara-termeszetes-a-meztelenseg.htmlVarga Viktor már az óvodában is meztelen embereket rajzolt, számára mindig is természetes volt a pucérság. Idegesíti, ha hülyének nézik, és ha beszólnak neki az utcán, simán visszaszól. TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.