Stohl András visszavágyik a képernyőre?

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
televízió színház színész Stohl András műsor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 48 éves színész állítólag minden erejével azon van, hogy újra az RTL Klubnál dolgozhasson.

Andrást egy 2010-ben okozott közlekedési balesete után „száműzte” a képernyőjéről az RTL Klub. A lap információi szerint a színész most mindent megtesz az érdekében, hogy visszatérhessen a csatornához, és ezért egész nyáron az RTL Klub vadiúj sorozatában, a Divorce-ban forgat. - írja a Blikk.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Az egykori műsorvezető több színházi fellépését is visszamondta az utóbbi időben, hogy újra a televíziózásnak szentelhesse a legtöbb idejét. Például csalódniuk kell azoknak is, akik a Szegedi Szabadtéri Játékokon szerették volna őt megnézni, hiszen végül nem lesz ott a várva várt Mamma Mia! musical előadásaiban Sam Carmichaelként. Az utóbbi években a színészt főként a színpadon láthattuk, hiszen a fél évig tartó börtönbüntetése után csak oda térhetett vissza.

A Blikk próbált beszélni Andrással, de jelenleg nyaral. Az RTL Klub kommunikációs osztálya pedig az egy meglehetősen szűkszavú közleményt írt: "Az őszi terveinkről egyelőre nem kívánunk nyilatkozni."

Micsoda szájtechnika! Imádjuk Cara Delevingne beatboxolásáthttp://www.life.hu/sztarok/20150719-cara-delevingne-modell-beatboxol.htmlCara Delevingne olyat tud, amit még legmerészebb álmainkban sem gondoltunk volna róla. TV + SztárokOrigoBoldog születésnapot, Benedict Cumberbatch!http://www.life.hu/sztarok/20150719-benedict-cumberbatchma-unnepli-a-39-szuletesnapjat.htmlMa ünnepli 39. születésnapját a szexi angol színész, Benedict Cumberbatch.TV + Sztárok--Lola csúnyán leégett - Ez biztosan fáj!http://www.life.hu/sztarok/20150719-lola-bore-csunyan-leegett-a-napon.htmlNaptej, szalmakalap, napernyő - mindenki máshogy óvja magát a perzselő nap sugaraitól. Lola úgy tűnik, nem védte kellőképpen magát.TV + Sztárok--Erre inge-gatyája rámehet Aureliónakhttp://www.life.hu/sztarok/20150718-gyakran-kapjak-tiltott-helyen-valo-parkolason-a-valovilag-gyoztes-aureliot.htmlGyakran kapják tiltott helyen való parkoláson a ValóVilág-győztes Aureliót. De vajon miért csinálja ezt? TV + SztárokOrigoCserpes Laura bikinifelsőben és shortban tolja a fügét: Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20150718-cserpes-laura-enekesno-bikinifelsoben-es-shortban-tolja-a-fuget-a-strandon.htmlCserpes Laura vélhetően smink nélkül, egy fürdőruhafelsőben és egy kisnadrágban üdvözölte rajongóit ma reggel.TV + SztárokOrigoSzörnyen néz ki a hollywoodi világsztár, Adam Sandlerhttp://www.life.hu/sztarok/20150719-adam-sandler-megis-mi-tortent-veled.htmlAz öregedés a hírességeket sem kíméli, és bizony az idő múlása rajtuk is meglátszik.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.