Futóversenyt rendeznek a repülőtéren – irány a futópálya

Forrás: Budapest Airport Zrt. -
futóverseny kifutópálya Ferihegy repülőtér Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Különleges élményben lehet részed, akárcsak a repülők, úgy suhanhatsz majd Ferihegyen.

Egyre többen regisztrálnak a Budapest Airport nagyszabású nemzetközi futóversenyére, a Runway Run-ra, amit idén szeptember 15-én rendeznek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér erre az alkalomra lezárt 1. (13R/31L jelzésű) futópályáján. A jótékonysági futáson, amelyre már több mint harminc országból érkeztek nevezések, egy brit gyermek egészségügyi- és Magyarországon a fogyatékkal élő fiatalok „Suhanj Alapítványát" támogatják a résztvevők.

Forrás: Budapest Airport Zrt.

Idén már harmadik alkalommal rendezi meg a Budapest Airport az Európában is egyedülálló, Runway Run elnevezésű nemzetközi futóversenyét, amely az elmúlt években nagy sikert aratott a légiközlekedési szakmában. A Runway Run-on 5 és 10 kilométeres távon lehet indulni és van lehetőség váltófutásra is. A versenyen indulók között egyebek mellett a leggyorsabb légitársaság, a leggyorsabb repülőtér, a leggyorsabb repülési hatóság és más kategóriákban is osztanak díjakat.

Bár a Runway Run-on elsősorban a légiközlekedéshez köthető futók és csapatok részvételére számítanak, a nevezés nyitott számos más terület képviselői előtt is, hiszen például a tavalyi versenyen ott volt több budapesti nagykövetség, a nagy hazai autógyárak, bankok és más vállalatok képviselői is. Csak az Egyesült Államokból húsznál több futó indult, de szép számmal érkeztek versenyzők Nagy-Britanniából, Írországból, Lengyelországból és más európai államból is. A verseny résztvevői közül természetesen nem hiányozhattak a hazai sportélet kiemelkedő képviselői, így olimpiai bajnok vízilabdázóink és kajak-kenusaink is együtt futottak a hazai média sztárjaival és a neves újságírókból álló médiacsapatokkal.

Sterczer Hilda: „Nem találnám már meg a hegyen Zsoltot"http://www.life.hu/sztarok/20150720-sterczer-hilda-eross-zsolt-hegymaszo-ozvegye-nem-keszul-arra-a-hegyre-ahol-ferje-eletet-vesztette.htmlErőss Zsolt hegymászó özvegyéről olyan hírek láttak napvilágot, hogy arra a hegyre indul, ahol a férje éltét vesztette. Hildával erről és talpra állásról, újrakezdésről beszélgettünk.TV + Sztárok--Görög Zitából pancsoló kislány lett - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20150720-gorog-zita-modell-pancsolo-kislany-lett-es-egy-sarkany-hatan-lovagolt-a-husito-habokban.htmlA modell a hűsítő habokban, egy felfújható sárkány tetején parádézott a kánikulában.TV + Sztárok--Vajna Timi: "Úgy ébredek, hogy remegek és izzadok"http://www.life.hu/sztarok/20150716-vajna-timit-andy-vajna-feleseget-alamiban-meg-kiserti-damu-roland-es-remegve-izzadva-ebred.htmlMég mindig kísérti a múlt Andy Vajna fiatal feleségét, és időnként álmaiban kísérti Damu Roland.TV + Sztárok--A nap videója: így twerkel a hatalmas fenekű Amber Rosehttp://www.life.hu/sztarok/20150721-a-hatalmas-feneku-amber-rose-megmutatta-hogyan-twerkel.htmlEttől a videótól garantáltan felrobban majd az internet: a fenékkirálynőként emlegetett Amber Rose rendesen megrázta legbecsesebb testrészét.TV + Sztárok--Schobert Norbi elhagyta családjával az országothttp://www.life.hu/sztarok/20150721-schobert-norbi-fitness-edzo-csaladja-elhagyta-az-orszagot-es-rubint-rekaval-amerikaba-utaztak.htmlA fitneszguru családjával indult útnak; nagy kalandok várnak rájuk a tengerentúlon.TV + Sztárok--A Facebookján borult ki Molnár Anikóhttp://www.life.hu/sztarok/20150721-a-facebookjan-borult-ki-molnar-aniko.htmlMolnár Anikó nagy állatvédő, ám most azt állítja, sokan kihasználták az árva kutyusok és macskák iránti rajongását, ezért besokallt. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.