Robert Downey Jr. Bollywood Bosszúállók filmsztár kasszasiker Hollywood
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ismét Robert Downey Jr. vezeti a legjobban kereső férfi filmsztárok listáját; a Vasembert alakító színész már harmadik éve áll a toplista élén.

A Vasember a Forbes magazin összeállítása szerint az olyan kasszasikereknek, mint a Bosszúállók: Ultron kora, az elmúlt egy évben 80 millió dollárt (22,8 milliárd forintot) kapott.

Forrás: UIP-Duna Film

A lista érdekessége, hogy idén először nemcsak hollywoodi sztárok szerepelnek az első tízben, hanem három bollywoodi sztár is bejutott. A brit színészek azonban nem nagyon taroltak, a tágabb merítésben Daniel Craig az egyetlen a listán: 27 millió dolláros bevételével a 15. helyen áll Chris Hemsworth ausztrál kollégájával együtt.

A toplista második helyezettje a 61 éves Jackie Chan lett 50 millió dollárral. A Halálos iramban-sorozat szereplője, Vin Diesel pedig a harmadik lett 47 millió dolláros keresetével. Bradley Cooper 41,5 milliót, Adam Sandler 41 milliót, Tom Cruise 40 millió dollárt kasszírozott.

A tízes toplistán a hetedik, nyolcadik, kilencedik helyet 33,5-32,5 millió dollár keresettel három indiai sztár, a 72 esztendős Amitabh Bácscsán, a 49 éves Szalmán Khán és a 47 éves Aksaj Kumár foglalja el.

A sztárgázsikkal bírók lajstromára 34 színész került fel, összeadott jövedelmük 2014 júniusa és 2015 júniusa között 941 millió dollárra rúg. A bevételi ranglistát 32 millió dollár gázsival Mark Wahlberg zárja.

A magazin az adózás és egyéb jövedelmet terhelő összegek levonása előtti adatokból dolgozott - jegyezte meg a BBC News.

Som Balogh Edina nem jár strandra, nem szereti, ha megbámuljákhttp://www.life.hu/sztarok/20150804-som-balogh-edina-nem-jar-strandra.htmlRitka alkalom, hogy Som Balogh Edinát nyilvános standon láthattuk. A Barátok közt színésznője nem szereti, ha megbámulják, és azzal kell foglalkoznia, hogy jól nézzen ki. Inkább kisfiának szenetli minden pillanatát.TV + SztárokOrigoHoppá! Lady Gagáról ezt soha nem gondoltuk volnahttp://www.life.hu/sztarok/20150806-lady-gaga-titokban-sut-foz.htmlAz énekesnő olyan szerepben tündökölt, ahogy eddig el sem tudtuk képzelni. Hiába, Lady Gaga mindig tud meglepetést okozni.TV + Sztárok--Kulcsár Edina ázottan is széphttp://www.life.hu/sztarok/20150805-kulcsar-edina-azottan-is-szep.htmlÚt közben érte Kulcsár Edinát a mai nagy eső. TV + Sztárok--Mignonnal szülinapozott Fluor Tomihttp://www.life.hu/sztarok/20150805-fluor-tomi-rapper-a-wellhello-frontembere-szuletesnapjat-egy-kis-mignonnal-unnepelte-meg.htmlA Wellhello frontembere ma ünnepli 28. születésnapját, és ennek örömére egy aprócska mignonnal lepte meg magát.TV + Sztárok--Vége a riadalomnak: Ada kisfia már jobban vanhttp://www.life.hu/sztarok/20150805-adanak-az-rtl-klub-musorvezetojenek-kisfia-belesete-fejserulese-utan-jobban-van.htmlA Reflektor műsorvezetője közösségi oldalán osztotta meg a hírt, miszerint Bálint már jól van, sőt anyukája szerint a baleset miatt egy új szexepillel lett gazdagabb.TV + SztárokOrigoNem volt elég a szépségekből? Hamarosan újabb királynőt választanak!http://www.life.hu/sztarok/20150804-miss-balaton-szepsegkiralyno-valasztas-lesz-hamarosan.htmlTöbbfordulós megméretés után összeállt a Miss Balaton döntős csapata. 16 szépség várja, hogy a fejére kerüljön a korona. Szerinted ki a legszebb?TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.