Vendégségbe hívták Erdőhegyi Brigittát, végül főznie kellett

Forrás: Kajahu -
étterem Erdőhegyi Brigitta főzés vendégség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Erdőhegyi Brigitta főzőtudománya azóta legendás, amióta a Hal a tortán című műsorban élőben bemutatta, mennyire idegen tőle a konyha. Az énekesnő azóta rettegett attól, hogy újból kamerák előtt köt ki a nem létező főzőtudományával. 

Az énekesnő kiérdemelte a minden idők egyik legrosszabb „ Hal a tortán szakácsa” címet, ugyanis fogalma sem volt semmiről a konyhában, mindent lépésről lépésre követett, ahogy leírták neki, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy ehető ételt varázsoljon az asztalra. Nem véletlenül kerüli azóta is a konyhát, bár az elmúlt években több mindent is megtanult. Már tudja használni a konzervnyitót és egyszerűbb ételeket magától is el tud készíteni. Szerda este egy belvárosi, szürkemarhából ételeket készítő étterem megnyitójára hívta el barátja, Magyar Attila színész. Brigi örömmel fogadta a meghívást, álmában sem gondolta, hogy nem csak kóstolgatnia kell a finomságokat.

Forrás: Kajahu

„Vendének hívtak, végül egy kötényt akasztottak a nyakamba és fakanalat adtak a kezembe, hogy főzzek. Ez sohasem volt az erősségem, ezt jól tudta a sztárszakács is, aki a Vacsoracsata című főzős műsorban már jót szórakozott konyhai botlásaimon. Akkor ő volt a produkció gasztronómiai tanácsadója, segített kitalálni az ételeket, recepteket adott. Valószínűleg felcsillant a szeme, amikor meglátott a vendégek között,és eszébe jutottak a látványos bénázásaim. Azonnal a tűzhelyhez szólított... Kezdetnek azon szórakozott, hogy azt sem tudtam, melyik az a fantázianéven futó lekvár, amire szükség volt az ételhez. Ez az étterem a vendégek kreativitását helyezi előtérbe, így a lekvároknak különös fantázianeveket adtak. Fogalmam sem volt, hogy mi micsoda, rögtön gondban voltam az alapanyagokkal, amiket nekem kellett az asztalhoz hoznom. Végül csak sikerült elkészítenem egy egyszerű paprikás csirkét és kuszkuszt” - nevetett Brigi, akitől az elmúlt években már mégsem olyan idegen a konyha, mint korábban.

Forrás: Kajahu

„Szoktam itthon néha főzőcskézni, de kizárólag egyszerű ételeket. A főzőműsorokban fel kellett építeni egy koncepciót, komoly menüt kellett produkálni. Otthon egyszerű ételeket, például spagettit főzök, de csak olyat, ami egy óra alatt elkészül. Csodálom a barátnőimet, akik imádnak főzni, számukra ez egy jó program. Nálam a főzés kizárólag a praktikumon alapszik, enni kell.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.