Király Viktor továbbra is építené hazai karrierjét

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
Voice Amerikai Egyesült Államok magyar műsor énekes Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy korábban megírtuk, Király Viktor a tengerentúli Voice-ban próbál szerencsét. Az első visszajelzések alapján a zsűri maximálisan elégedett a fiatal magyar énekessel, aki a külföldi karrier mellett a hazait sem szeretné elhanyagolni.  

A Megasztár egykori győztese az egyik kereskedelmi csatorna reggeli adásában mesélt igen szűkszavúan az eddig átélt amerikai élményeiéről. Kinn büszkén nyilatkozott a származásáról, és a mai napig fontos számára a hazai közönség.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"Szeretek előre gondolkozni, szeretek előre tervezni, hogy mi van akkor, ha ez bejön, és akkor tervezek egy úgymond amerikai karriert is. Viszont azt szeretném hangsúlyozni – és ez nem csak ilyen duma – hogy én nagyon-nagyon hálás vagyok azért, ami van nekem itt Magyarországon. Mindenáron egyensúlyban fogom ezt tartani, ha ez esetleg összejön. Nagyon szerencsés vagyok, mert nem is kell hangsúlyoznom kint a magyarságomat, mert ők ezt maguktól hangsúlyozzák. De érdekes, hogy amikor ide költöztem Magyarországra, akkor én voltam az amerikai gyerek, és amikor visszamegyek Amerikába, akkor én vagyok a magyar. És én erre tök büszke vagyok" - mesélte az énekes a Mokka reggeli adásában.

Istenes Bence: „Nehezen szakítok, mert félek az elszakadástól"http://www.life.hu/sztarok/20150916-istenes-bence-az-rtl-klub-musorvezetoje-oszinten-meselt-csajokrol-parkeresesrol-szerelemrol-hittrol.htmlAz RTL Klub műsorvezetője őszintén mesélt új műsora, a Vigyél el! kapcsán csajokról, párkeresésről, szerelemről, sőt még a hitről való gondolkodása is szóba került.TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoAlekosz az Édes Életben tér vissza a képernyőre? http://www.life.hu/sztarok/20150921-alekosz-a-tv2-egyik-musoraban-az-edes-eletben-ter-vissza-a-kepernyore.htmlA Való Világ egykori győztese már egy jó ideje eltűnt a nyilvánosság elől, most azonban az Édes Élet című reality egyik szereplőjeként térne vissza. TV + Sztárok--Karda Beát kirúgták az iskolábólhttp://www.life.hu/sztarok/20150919-karda-beat-kirugtak-az-iskolabol.htmlVáczi Gergő és Csobot Adél vendége volt Karda Bea. Az énekesnő elmondta, a mai napig képzi magát, de elárulta, hogy anno kirúgták az iskolából. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huBaukó Éva bevette a Pesti éjszakát: Szexi képet posztolt!http://www.life.hu/sztarok/20150919-bauko-eva-a-tv2-uj-udvoskeje-bevette-a-budapesti-ejszakat-szexi-kepet-posztolt.htmlAzt már eddig is tudtuk, hogy Zimány Linda relaxációval töltötte a péntek estét, de most Baukó Éva is beavatta rajongóit, hogyan is töltötte az utolsó hétköznap estéjét.TV + Sztárok--Mariah Carey óriásdidkókat posztolt: Íme a cickófotó!http://www.life.hu/sztarok/20150919-mariah-carey-oriasdidkokat-posztolt-a-facebook-oldalara-ime-a-cickofotoja.htmlA dúskeblű énekesnő, aki alapvetően egy nagyon cuki anyuka, megint csak kitette, amije van.TV + Sztárok--Fiatal és bájos: Így festett Gáspár Evelin a tablófotójánhttp://www.life.hu/sztarok/20150918-gaspar-evelin-gaspar-gyozo-lanya-igy-nezett-ki-a-tablofotojan.htmlGyőzike nagyobbik lánya igazán aktív nyilvános közösségi oldalán. Ráadásul nem csak mostanában, de már évekkel ezelőtt is szorgosan termelte a jobbnál jobb fotókat az Instagramra.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.