Szemtanúkat keresnek Rékasi Károly balesetéhez

Forrás: Rékasi Károly hivatalos profiloldal -
közlemény szemtanú baleset autóbaleset Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rékasi Károly hiába állítja, hogy egyértelműen az autós hibázott a júniusi balesetben, a másik fél nem így emlékszik a történtekre.

Felhívást tett közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rékasi Károly június 30-i balesetével kapcsolatban. A közlemény így szól:

„Egy szürke színű gépkocsi a Háros utca és Gyöngyszem utca kereszteződésében balra kanyarodáskor összeütközött egy szürke színű motorkerékpárral. A baleset során a motor vezetője 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen…”

Forrás: Rékasi Károly hivatalos profiloldal

Erre emlékszik Rékasi Károly a kórházban töltött időből - Exkluzív interjú!

Rékasi Károly a Life.hu kameráinak mesélt a balesetéről, mostani állapotáról, és azt is elárulta, mit szólna, ha Zsigmond fia motorozni szeretne. A videót itt megnézheted!

A Bors szerint feltételezhető, hogy a felhívást is azért tették közzé, mert a két fél máshogyan emlékszik a történtekre, ezért szemtanúkkal szeretnék rekonstruálni az eseményeket.

Rékasi korábban úgy nyilatkozott: egy jól belátható helyzet volt on­nan, ahonnan az autós jött, tehát az autós hibázott. A színész szerint másképp nem kerülhetett volna az autónak arra az oldalára.

Az autó sofőrje ellenben azt állítja, hogy épp be akart fordulni balra, kitette az irányjelzőt, de a mögötte haladó motoros ezt valószínűleg nem figyelte. A so­főr szerint ő már kanyarodott, amikor Rékasi úgy döntött, hogy megelőzi, de belehajtott – írja a lap.

Rékasi Károly kétszer is visszament a baleset helyszínére, hogy megpróbáljon visszaemlékezni a történtekre: „Sok kérdést felvet ez a helyzet. Mitől biztos, hogy egy szemtanú úgy látta, ahogy állítja? Mitől figyelte volna, hogy az autó irányjelzője működik-e vagy sem? Úgy gondolom, így nem egy valós helyzet az, ami majd előáll. Ugyanakkor nagyon örülök, mert úgy tűnik, a rendőrség alapos. Ezzel együtt úgy érzem, az autós számára tisztán látható helyzet volt, a so­főr hibázhatott. Egyvalami azonban biztos, elhatároztam, a következő motoromon, bukósisakomon ott lesz egy állandóan működő kamera”

Rékasi Károly: "A fájdalmaim még nem múltak el"

A színész 2 és fél hónappal ezelőtt szenvedett súlyos motorbalesetet. Bár egyelőre a gyógyulás szakaszában jár, ő maga bízik a mihamarabbi felépülésében, hiszen decemberre már komoly tervei vannak. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Vége! Bebe elárulta, miért hagyja ott tizenöt év után a Back II Blacket http://www.life.hu/sztarok/20150923-bebe-magyar-enekes-elarulta-hogy-miert-hagyja-ott-tizenot-ev-utan-a-back-ii-blacket.htmlA napokban kiderült, hogy Ambrus Zoltán elhagyja az Irigy Hónaljmirigyet, most pedig úgy tűnik, egy másik magyar sztár is hasonló döntést hozott. Bebe ugyanis a jövőben szólóban szeretné megállni a helyét, kipróbálva teljesen más zenei stílust is. A zenekar érthetően nem örül az énekes döntésének. És persze a rajongók sem...TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huGáspár Evelin: "Béna család vagyunk, nem tuduk futni és nagydarabok is vagyunk"http://www.life.hu/sztarok/20150922-gaspar-evelin-hat-mi-egy-ilyen-kis-bena-csalad-vagyunk-tv2-ezek-megorultek-adasaban.html"Gabo akarsz kenni?" - kérdezték az Ezek megőrültek műsorvezetői, majd miután Evelin figyelmeztette csapattársát, hogy az arcára nem kér a vazelinnektárból, Győzi lánya útnak indult az embertekén... TV + SztárokOrigoLagzi Lajcsit őrizetbe vette a rendőrséghttp://www.life.hu/sztarok/20150922-lagzi-lajcsit-galambos-lajos-zeneszt-muveszt-orizetbe-vettek.htmlA feol.hu úgy tudja, kedden reggel a Fejér megyei rendőrök intézkedtek a Komárom-Esztergom megyei Mocsán egy luxusvillában. A hírek szerint Lagzi Lajcsit, vagyis Galambos Lajost, egy nőt és egy fiatalabb férfit vittek el. TV + SztárokOrigoBulvárRap Hegyi Rolival: "Vigyázz a Kárász Robival, mert mindenkit lehülyéz"http://www.life.hu/sztarok/20150922-bulvarrap-hegyi-rolival-benn-berki-krisztian-tolvai-reni-stohl-andras-lola-ambrus-zoltan-karasz.htmlA Life.hu rappere, Hegyi Roli ezen a héten is beugrott, és rímekbe foglalta, mi történt a sztárvilágban, hogy te se maradj le semmiről. TV + Sztárok--Élő adásban flörtölt a műsorvezetőnővel David Beckhamhttp://www.life.hu/sztarok/20150922-david-beckham-exfutballsztar-elo-adasban-flortolt-susanna-reid-musorvezetovel.htmlAz egykori futballsztár a Good Morning Britain házigazdája, Susanna Reid vendégeként engedett el egy jól irányzott bókot. TV + SztárokOrigoTalálós kérdés: A képen Tóth Gabi vagy Madonna látható?http://www.life.hu/sztarok/20150922-toth-gabi-nagyon-hasonlit-ezen-a-kepen-a-vilaghiru-enekesnore-madonnara.htmlVajon melyik híresség látható a fotón? A mindig vadóc Tóth Gabi, vagy a pop koronázatlan királynője, Madonna? TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.