Rékasi: "Ha ki sem tenném a lakásból a lábamat, akkor tisztességesen tudnánk gazdálkodni a megtakarításaimból"

virágok pénz megtakarítás baleset Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rékasi nem léphet színpadra még egy jó darabig korábbi balesete miatt. És mivel üti el az időt? El sem hinnénk a kemény férfinak, igazi macsónak titulált színészről: árvácskákat ültet, és növényeket locsolgat.

Rékasi Károly köszöni, jól van a körülményekhez képest. Mankó nélkül szalad az első hívó szóra, majd eszébe jut, hogy orvosai szerint szüksége van a segédeszközre. Hóna alá kapja, és úgy biceg be a sajtótájékoztatóra, ahol szerette volna a sajtó képviselőinek kivetítőn megmutatni őszi színekben pompázó kertjét. A korábban keresetét vőfélyként kiegészítő színész belevetette magát a kertészkedésbe, és reklámarc lett. Megkérdeztük, hogy ezzel pótolja-e ki a konyhapénzt.

Fotó: Szabó Gábor/Origo

„Nem, ezt rosszul látod. Mindig is figyeltem a bevételeimre, amit a nem kevés elfoglaltságomból elő tudtam teremteni, nem szórtam szét. Ha ki sem tenném a lakásból a lábamat, akkor is tisztesen és tisztességesen tudnánk gazdálkodni a megtakarításaimból. Nem lenne semmi baj abból az égvilágon, hogy most kevesebbet viszek haza. Nem igaz, hogy reklámfelkérésekkel készülök betömni bizonyos lyukakat, amik valójában nem is léteznek. Csakis olyasmivel foglalkozom, aminek valóságalapja van. Nézd meg, egy hete készítettem ezt a fotót a virágoskertemről. Szerintem harsog és burjánzik az egész” – mesélte lelkesen Rékasi, aki elárulta, hogy szerelme, Pikali Gerda szerint nem egy hétköznapi pasas.

Fotó: Szabó Gábor/Origo

„Gerda, amikor ült mellettem az autóban, megfigyelte, hogy amikor kinézek és leskelődöm, akkor nem egy jó csaj után forog a fejem. Egy virágokat áruló üzlet viszont vonzza a szememet. Ezt, a virágok iránti vonzódásomat még a gyerekkoromból hoztam, ugyanis klasszikus felépítésű kertünk volt, elől a virágokkal, hátul meg a konyhakerttel. Édesanyám ember nagyságú dáliákat nevelt. Én mostanában, hogy több szabadidőm van, a Gerdával közösen vásárolt krizantémokkal és árvácskákkal ültettem be a kertet” – tudtuk meg Rékasitól, aki bevallotta azt is, hogy balesete egészen biztosan egy figyelmeztetés volt az égiektől. Több időt kell szentelnie a családjának.

A Jóisten figyelmeztetett engem, mert tudta, hogy elveszek a munkában, és nem tudok arra koncentrálni, ami az élet egyik nagyon fontos része. Szóltak, hogy figyeljek arra, hogyan kellene a következő 50 életévemet eltöltenem. Nem most döbbentem rá, hogy a család olyan fontos, mint a munka, sőt! Aki ezt tudja rólam, állíthatom, hogy valójában ismer. A legtöbben viszont csak a keménykedő sorozatszerepemmel, Barta Zsolttal azonosítanak. Szeretek a családommal, a gyerekeimmel időt tölteni. Én sohasem gondoltam, hogy egy gyerkőccel eltöltött idő hosszúsága minősíti az együttlétet. A családdal eltöltött minőségi idő fontos, de most figyelmeztetést kaptam, hogy az idő mennyiségére is oda kell figyelni” - magyarázta a színész, aki nem állhat egyelőre színpadra, mert nem gyógyult meg teljesen.

Fotó: Szabó Gábor/Origo

Én nem hittem, hanem tudtam, hogy nagyon gyorsan fel fogok gyógyulni. Természetesen a valóság és a között, ahogyan Rékasi elképzeli a felgyógyulását, óriási különbség lehet. Nem foglalkozom orvostudománnyal, ezért gondolhattam azt, hogy az átlagos csonttörés gyógyulási ideje 6 hét, tehát én ennyi idő múlva már működni fogok, titokban el tudok járni forgatni. De világossá tették számomra, hogy a történet nem egészen erről szól. Ha egy csontkapcsolat romosan törik, annak a gyógyulási ideje biztos nem 6 hét. Az orvosok pontosan tudták, hogy ez lesz a menete, csak Rékasi ezt másképpen találta ki. Én ezzel már szembesültem, látom, mi hogy történik, és el kell fogadnom azt, amit az orvosok javasolnak. Majd ha ők azt mondják, hogy forgathatok és mehetek színpadra, akkor megyek, és akkor fogok újból elkezdeni motorozni” – vázolta fel a jövőt Rékasi.

Vajon a családja örül annak, hogy ismét motorra pattan, amint felgyógyul?

Ők pontosan tudják, hogy nem vagyok a motoron egy őrült, normálisan közlekedem, és szükségem van arra, hogy a város két vége között lévő utat kellő idő alatt és kellő biztonsággal tudjam megtenni. Arról én nem tehetek, ha a közlekedő társaim ezt másképpen gondolják. A motorra szükségem van, hogy a József Attila Színház - amely már a harmadik éve lát el fontos feladatokkal -, valamint a stúdió - ahol tizenéve forgatok - között elég gyorsan meg tudjam tenni az utat. Ez a két hely adott nekem munkalehetőséget, és mind a kettőt nagyon szeretem. Egyiken sem változtatnék” - tette hozzá a színész.

Bíró Ica inkább megtartja magának az ufók üzenetéthttp://www.life.hu/sztarok/20151013-biro-ica-ufot-latott-es-uzentek-is-neki-de-megtartja-maganak-az-uzenetet.htmlBíró Ica a napokban bevallotta, hogy ufót látott. A fitneszlady őszinte vallomásáért kapott hideget, meleget, ami csak a rosszindulatú megjegyzések miatt nem zavarja. Szerinte elég nyitottnak lenni ahhoz, hogy bárki közelebb kerülhessen a spirituális világhoz. TV + SztárokOrigo Rékasi: Tisztességesen tudnánk gazdálkodni a megtakarításaimbólhttp://www.life.hu/sztarok/20151014--rekasi-karoly-elarulta-hogy-balesete-utan-is-megelne-a-megtakaritasaibol.htmlRékasi nem léphet színpadra még egy jó darabig korábbi balesete miatt. És mivel üti el az időt? El sem hinnénk a kemény férfinek, igazi macsónak titulált színészről: árvácskákat ültet és növényeket locsolgat.TV + SztárokAzurák Csaba: „Én is jót nevettem, amikor megmutatták az "alvós filmemet"http://www.life.hu/sztarok/20151014-azurak-csaba-a-tv2-tenyek-hiradosa-allitja-nem-aludt-el-az-adas-kozben-csak-eppen-megpihent.htmlA híradó tagadja, hogy elaludt volna a Tények adása alatt, de neki is tetszett az a videó, ami ma bejárta a sajtót. TV + Sztárok--Cseke Katinka egyetemista szeretne lenni: Simogatja a könyveket!http://www.life.hu/sztarok/20151014-cseke-katinka-egyetemista-szeretne-lenni.htmlA Jóban Rosszban színésznője arra készül, hogy jövőre újra visszaül az iskolapadba. "Azt érzem, muszáj" - mondta. TV + Sztárok--Cseke Katinka egyetemista szeretne lenni: Simogatja a könyveket!http://www.life.hu/sztarok/20151014-cseke-katinka-egyetemista-szeretne-lenni.htmlA Jóban Rosszban színésznője arra készül, hogy jövőre újra visszaül az iskolapadba. "Azt érzem, muszáj" - mondta. TV + Sztárok--Senki nem tapizhatja Gáspár Lacithttp://www.life.hu/sztarok/20151014-gaspar-laci-a-tv2-sztraban-sztar-szereploje-kijelentette-hogy-az-o-melleit-senki-nem-tapizhatja.htmlAz énekes kijelentette, hogy ő maga sem fogdossa a "mellét", hiszen nem a sajátja. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.