Aleska: Nem akarom az összes pénzemet ruhákra költeni

vásárlás ruha Aleska Diamond Sáfrány Emese
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csodás őszi szettben jelent meg Aleska, azaz Sáfrány Emese egy sajtótájékoztatón. A lágy rózsaszínt és dögös feketét olyan jól kombinálta, hogy minden szem rá szegeződött, pedig nyakig be volt gombolkozva.

Nem lehet egyszerű a celebek élete, minden rendezvényen illik új ruhában megjelenni, ha nem akarják, hogy rajtuk köszörülje a nyelvét a sajtó, amennyiben még egyszer viselni merik.

Forrás: Instagram/Aleska Sáfrány Emese

„Tudom jól, ha valaki ismert, akkor nem húzhatja fel ugyanazt a ruhát kétszer egy sajtótájékoztatóra, egy eseményre vagy televíziós forgatásra. De én nem akarom a vagyonomat új ruhákra költeni! Csak bízni tudok abban, hogy valami ruhaszponzor engem is felfedez. Szerencsére, ahogy egyre többet szerepelek a televízióban és a médiában, egyre ismertebb vagyok. Mostanában már több olyan lehetőséget kapok, ami szépségápolással kapcsolatos, és ez nagyon jól esik. Fodrászt, kozmetikai dolgokat, testkezelést, edzést már kaptam ajándékba csak ruha várat magára. Én nem vásárolok be egy új szezon kezdetekor. Vannak kedvenc üzleteim, bemegyek a boltba, szaladok egy kört, és ha kiszúrok valamit, ami megfelel az ízlésemnek, azt megveszem, nem válogatok órákat. Szeretem a lágyabb, pasztell színeket, a feketét, nyáron szívesen viselem az élénk színeket is.

Nincs kimondottan kedvenc, csak olyan, amit nem szeretek. Ezek a sárga és a narancssárga, ezekkel ki lehet kergetni a világból" – nevetett Aleska a Fitbalance sajtótájékoztatóján. Egyedül érkezett, pedig úgy tervezte, hogy barátja is vele tart.

Forrás: Sunhill Media

"Dolgozik a párom, Attila, sajnos nem tudott velem jönni. Olyan vicces,hogy úgy jött el velem egy sporttal kapcsolatos rendezvényre,hogy senki sem tudott rólunk. Sőt több riportban is úgy szerepelt, mint az edzőm. Pont azok hívogattak telefonon, hogy mutassam be, akik már korábban találkoztak vele, igaz más minősítésben. Ő a mai napig Emesének szólít, és Emesét, nem pedig Aleskát szereti. De mellete rendszeresen beceneveket is aggat rám, épp ami aktuális, én őt egyszerűen "uramnak" szólítom.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.