Irigy Hónaljmirigy Majka lopás Varga Győző
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Irigy Hónaljmirigy tagja meglepő Facebook-bejegyzést írt Majka Belehalok című slágeréről.

„Majka: Belehalok? Végül is nem véletlenül hívják a dalszerzőt dalszerzőnek, hiszen valahonnan szerezte a dalt... az már más kérdés, hogy honnan” – írta a Facebookon Győző. A humorista éppen együtt dolgozik a Sztárban sztár című műsorban Majkával, ezért is érthetetlen a megjegyzése – írja a Bors. Győző posztolt egy török dalt is, amelyen szintén Majka zenei alapjára énekelnek.

Forrás: Eva

Az énekes egy idő után törölte a kiírását, a lapnak pedig elmondta azért, mert sokan félreértették. Nem gondolta volna, hogy ekkora tüzet szít vele.

„Úgy kaptam ezt a török videót, viccesnek találtam. Ez egy szóvicc volt, hogy dalszerző, szerző, sima mirigyes poén. Egyszerű humor, amit ezek szerint sokan nem értettek. Jóban vagyunk Majkával, egyáltalán nem támadásnak szántam. Szerintem viccesen hangzik törökül ez a zene. Sokan félreértették, nem akartam belerúgni Majkába, és botrányt sem akartam belőle, ezért töröltem is” – mondta el Győző. Vajon a következő adásban Majka szó nélkül hagyja a dolgot?

Varga Győző majdnem megríkatta Havas Henriket a Sztárban sztárban

Az Irigy hónaljmirigy tagja, Takáts Tamás bőrében brillírozott a Sztárban sztárban és produkciójától meghatódott a zsűritag. Olvasd el a Life.hu cikkét!
Kulcsár Edináékat lenézte a cseh származású szupermodellhttp://www.life.hu/sztarok/20151015-kulcsar-edinaekat-lenezte-a-cseh-szarmazasu-szupermodell-eva-herczigova.htmlKulcsár Edina hiába a világ második legszebb nője, egy nála kevésbé szép, de már nemzetközi sikerekkel bíró, cseh származású szupermodell nem volt hajlandó vele fotózkodni. TV + Sztárok--Kutyát keresnek a Barátok köztbehttp://www.life.hu/sztarok/20151015-kutyat-keresnek-a-baratok-koztbe-az-rtl-klub-sorozataba.htmlBerci utódját keresi az RTL Klub népszerű napi sorozata. Az ebnek csúnyácskának és öregecskének kell lennie. TV + SztárokThinkstockRékasi: "Ha ki sem tenném a lakásból a lábamat, akkor tisztességesen tudnánk gazdálkodni a megtakarításaimból" http://www.life.hu/sztarok/20151014--rekasi-karoly-elarulta-hogy-balesete-utan-is-megelne-a-megtakaritasaibol.htmlRékasi nem léphet színpadra még egy jó darabig korábbi balesete miatt. És mivel üti el az időt? El sem hinnénk a kemény férfinak, igazi macsónak titulált színészről: árvácskákat ültet, és növényeket locsolgat. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoElőkerült Gombos Edina – Közösségi oldalán üzenthttp://www.life.hu/sztarok/20151015-gombos-edina-a-tv2-egykori-musoorvezeto-aki-jelenleg-amerikaban-el-kozosseg-oldalan-uzent.htmlA TV2 egykori műsorvezetője új életet kezdett Amerikában, ám mivel közösségi oldalán sem adott egy ideje életjelet magáról, barátnője aggódni kezdett. Edina azonban most üzent rajongóinak. TV + SztárokOrigoSarka Kata nem szereti a "húszkilós" modellekethttp://www.life.hu/sztarok/20151015-sarka-kata-modell-hajdu-peter-felesege-nem-szereti-a-nadszalvekony-modelleket.htmlHajdú Péter felesége nem örül annak, hogy visszatértek a kifutókra a szomorú arcú, elképesztően sovány modellek. TV + Sztárok--Zalatnay Cinit boldoggá tette a nemzetközi elismeréshttp://www.life.hu/sztarok/20151015-zalatnay-cini-enekesnot-boldogga-tette-az-elismeres-hogy-a-the-guardian-janis-joplinnak-nevezte.htmlAz énekesnő arról mesélt, hogy ha megkésve is, de nagyon öröl annak, hogy Janis Joplinhoz hasonlították. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.