Gaál Noémi: "Többet adok a páromnak mint egy húszéves"

párkapcsolat szerelem érettségi korkülönbség Gaál Noémi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az időjós több mint 10 éve él boldog párkapcsolatban 9 évvel fiatalabb szerelmével, Maloveczky Miklóssal, pedig az elején sokan kételkedtek bennük.

„Amikor megismerkedtünk, mindketten meglepődtünk, hány éves a másik. Ennél többet azonban nem foglalkoztunk ezzel, mert az első randin kiderült számomra, hogy Miki érettebb a koránál. Tudtuk, hogy később sem lesz probléma a korkülönbség. Soha nem éreztük ezt a kilenc évet a hétköznapokban sem” – árulta el a Borsnak a mély dekoltázzsal időjárást jelentő Noémi, aki nem féltékenykedik fiatal párjára.

Forrás: TV2

A félrelépés szerintem nem azon múlik, ki hány éves. Ismerem a páromat, tudom, hogy én mit tudok nyújtani neki, és azt is tudom, mit tudna egy húszéves. Tudom, hogy számára mi és milyen értékek a fontosak, ezért nem vagyok féltékeny” – magyarázta a lapnak Noémi, aki nem tervezi párjával a házasságot, hiszen nem fontos számukra a papír.

„Ha két ember között megvan a harmónia, akkor mindegy, mekkora a korkülönbség” – vallja Miklós is.

„Én mindent komolyan gondoltam vele kapcsolatban már az elején is. Tudatosan építettem fel a megismerkedésünket. Az első randi előtt pedig még egy új inget is vettem, annyira készültem. A környezetünk nem tette szóvá a korkülönbséget, csak azok, akik nem ismertek minket. Az én szeretteim például tudják, hogy a humor a lételemem, de közben felelősségteljes vagyok. Szerintem nem a nő tehet arról, ha a férfi lecseréli egy fiatalabbra. Köztünk is szóba került már ez a téma, és elmondtam Noéminek, hogyha rám tör a kapuzárási pánik, akkor mindegy, ő mennyi idős, úgyis lépek. Ilyen azonban nem lesz, ebben biztos lehet” – tette hozzá evetve Miklós.

Így tartja karban a testét Gaál Noémi

A híres időjós végre elárulta titkát: hogyan őrzi meg elképesztő alakját. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.