Gáspár Laci: "Tény, hogy szeretem magamat"

Forrás: Facebook/Sztárban sztár -
interjú Sztárban sztár Gáspár Laci
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Énekesként hatalmas alázat szükséges ahhoz, hogy az ember félretegye magát, a saját hangját, a saját mozdulatait, és egy másik énekes bőrébe bújjon. Ráadásul úgy, hogy az méltó legyen az előadóhoz, ne kifigurázza azt."

"Tény, hogy szeretem magamat, tudom, mit akarok, de a színpadon mindig az volt számomra a fontos, hogy a közönségnek adjak, hogy ők jól érezzék magukat. Most is annak ellenére, hogy jó értelemben

hétről hétre valóban bohócot csinálok magamból,

nagyon komolyan veszem ezt a játékot, nagyon készülök, gyakorlok. Szerintem ezt csak így lehet" - nyilatkozta Laci a Blikknek.

Gáspár Laci Cher bőrében Forrás: Facebook/Sztárban sztár

"Számomra nagyon fontos a hit, és az, hogy tudom, Isten mindig velem van. Volt olyan időszak az életemben, amikor a rezsimet alig tudtam kifizetni, és én is emberből vagyok, hibázom. De a nagyobb baj az lett volna, ha nem tanulok belőlük" - tette hozzá.

Én minden hülyeségemért hatalmas árat fizettem, de Isten végig velem volt,

és megóvott attól, hogy komoly baj legyen. A mai napig minden fellépésem előtt megköszönöm neki, hogy ott lehetek a színpadon, és ilyen az életem. A Megasztárban is így volt, most, a Sztárban sztárnál is így van. Nekem ő nem a kapaszkodóm vagy a segítségem, hanem az életem."

Összművészeti csodaprodukció a Hungary's Got Talent színpadánhttp://www.life.hu/sztarok/20151106-osszmuveszeti-csodaprodukcio-az-rtl-klub-hungarys-got-talent-szinpadan.htmlA Nylon Group azaz Eke Angéla és Márkus Sándor hatalmas felfújt kezekbe bújtak és különleges bábjátékkal kápráztatták el a zsűrit és minket is. TV + Sztárok--Kiszel Tünde megszólalt a Hungary's Got Talentbenhttp://www.life.hu/sztarok/20151106-kiszel-tunde-naptardiva-hangjan-szolalt-meg-egy-ikerpar-a-hungarys-got-talentben.htmlA tehetségkutatóban feltűnt ikerlányok hangja, egy az egyben a naptárdívát jutatta az eszünkbe, természetesen a lányokat továbbjuttatta a zsűri, de nem a hasonlóságnak köszönhetően. TV + Sztárok--Ő az! Megvan a kedvencünk a Hungary's Got Talentbenhttp://www.life.hu/sztarok/20151106-a-85-eves-feri-bacsi-az-rtl-klub-hungarys-got-talentjenek-zsenialis-fejszamoloja.htmlA 85 éves Feri bácsit imádjuk, nálunk ő a nyerő és biztosak vagyunk benne, hogy sosem találnátok ki miben brillírozott! TV + Sztárok--Tinédzserkori fotót mutatott magáról Varga Izabellahttp://www.life.hu/sztarok/20151107-tinedzserkori-fotot-mutatott-magarol-varga-izabella-a-baratok-kozt-sztarja-a-ki-mit-tudrol.html18 éves Varga Izabella, a Barátok közt sztárja azon a fotón, amelyet nemrégiben posztolt közösségi oldalára.TV + SztárokOrigoKirály Viktor üzent kis tanítványánakhttp://www.life.hu/sztarok/20151107-kiraly-viktor-enekes-az-amerikai-the-voice-induloja-uzent-kis-tanitvanyanak-varga-viviennek.htmlVarga Miklós lányának, Az ének iskolája második évfolyamában szereplő, Varga Viviennek küldött videóüzenetet a világsztárság kapujában álló énekes. TV + Sztárok--Bódi Sylvinél még nyár van - szexi bikinis fotó!http://www.life.hu/sztarok/20151107-bodi-sylvi-modell-falatnyi-bikiniben-egy-hatalmas-kokusszal-a-kezeben-pozolt.htmlA modell egy hatalmas kókusszal édesítette meg a napját, az biztos, hogy ahol éppen az idejét tengeti, nincs szükség télikabátra. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.