Linczényi Márkó: „Izgulok, mert lesz egy meztelen nő a színpadon”

Fotó: Gabor De Fiala -
Hungary's Got Talent Csuja Imre linczényi márkó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Hungary’s Got Talent két zsűritagjától, Csuja Imrétől és Linczényi Márkótól, azt kérdeztük a backestage-ben, hogyan készülnek az első élő elődöntőre.

„Egyrészt kíváncsi vagyok, másrészt itt nincs megírva előre a szöveg, mint a színházban, úgyhogy izgulok!” – kezdte Csuja Imre, mire Márkó viccesen megjegyezte: „Neked nincs?” – jót nevettünk az énekes poénján, majd a színész zsűritagot tovább faggattam, színpadra lépés előtt van-e valamilyen rituálé, amit itt is alkalmaz majd az élőshow előtt?

Fotó: Bielik István - Origo

„Ez a műfaj nekem annyira új, hogy még nem alakultak ki megszokások. A színházban vannak ilyenek, mindig ugyanazon az ajtón megyek be az első díszletállító próbától a premierig. Aztán minden előadás előtt felhívom a feleségemet, hogy megtudom-e én ezt csinálni? Ő rávágja, hogy nem! Ezek ilyen színházi babonák” – mondta nevetve Csuja Imre, akitől Márkó vette át a szót.

„Izgulok, mert öltönyben leszek, ami számomra idegen terep, másrészről, lesz egy meztelen nő" nevetett a zsűritag, aki arról is mesélt, hogy jógázni szokott minden koncert és fontosabb szereplése előtt, ezt pedig már délelőtt elintézte.

Fotó: Gabor De Fiala

„Egy dolog nagyon érdekel, hogy sikerül-e a produkcióknak fejlődni. Nem nagyon akarok macsalódott lenni. Szeretnék nehéz helyzetben kerülni a közönséggel együtt, hogy kit is válasszunk. Nekünk adás előtt nem engedik, hogy belenézzünk a próbába, rejtegetik előlünk a produkciókat, úgyhogy van miért izgulnunk” – mondta Márkó.

Badár Tamás: „Nem hibázhatok ma este”http://www.life.hu/sztarok/20151128-badar-tamas-a-hungarys-got-talent-versenyzoje-nem-hibazhat.htmlA Hungary’s Got Talent első élő elődöntőjének bűvészét, arról faggattuk, ő hibázhat-e és tudja-e korrigálni a trükköt, ha belesülne?TV + SztárokOrigoKifaggattuk a Hungary’s Got Talent legjobb csajáthttp://www.life.hu/sztarok/20151128-kifaggattuk-a-hungary-s-got-talent-legjobb-csajat-niabe-doriane.htmlNiabe Doriane kétség kívül a legdögösebb szereplője a ma este élőben debütáló műsornak, arról mesélt, felkapják- e a fiúk a backstageben a fejüket, amikor elsuhan mellettük. TV + SztárokOrigoHatalmas meglepetést okozott a Sztárban sztár műsorban Havas Henrikhttp://www.life.hu/sztarok/20151128-havas-henrik-a-sztarban-sztarrol-beszelt.htmlA Sztárban sztár egyik zsűritagja, Havas Henrik nagy meglepetést okozott a nézőknek azzal, hogy nem mond éles kritikát a versenyzőkről. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huIlyen őszintén még soha nem vallott Berki Krisztián a magánéletéről - Friderikusznak ő is megnyílthttp://www.life.hu/sztarok/20151128-az-osszezarva-friderikusszal-cimu-musorban-vallott-maganeleterol-berki-krisztian.htmlBerki Krisztián Friderikusz Sándor műsorában nagy lépést tett az önismeret felé és felelős társként és apaként vallott.TV + SztárokOrigoMilánóban romantikázik a Hajdú-házaspárhttp://www.life.hu/sztarok/20151128-milanoban-romantikazik-a-hajdu-hazaspar.htmlSarka Kata és Hajdú Péter külföldre utaztak. TV + Sztárok--Élő adásban kapott durva kritikát Ördög Nóra - Sebestyén Balázs nem kímélte egykori kolléganőjéthttp://www.life.hu/sztarok/20151127-a-morning-show-ban-kritizalta-sebestyen-balazs-rakoczi-feri-es-vadon-jani-ordog-nora-legujabb.htmlA Morning Show péntek reggeli adásában vesézte ki Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani Ördög Nóra legújabb műsorát A Kockát. És nem voltak elragadtatva tőle. TV + Sztárok

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.