Hungary's Got Talent Válótársak Got Talent Oláh Gergő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Hungary’s Got Talent első élő elődöntő adásának extraprodukciójaként az X-Faktor 2012-es győztese, Oláh Gergő énekli majd az RTL Klub vadonatúj filmsorozatának, a Válótársaknak a főcímdalát. A Beleállok című dal szövegét Gergő korábbi mentora, Geszti Péter írta.

A 10 részből álló dramedy műfajú Válótársak teljes egészében hazai gyártásban készült és az első három epizódjával a 2015-ös őszi televíziós évad egyik új kedvenc filmsorozatává vált. A sorozat fő- és mellékszerepeiben is igazi sztárparádét láthatnak az RTL Klub nézői, főcímdalát pedig szombat este az újdonsült, háromszoros apuka, Oláh Gergő előadásában a Got Talent közönsége is meghallgathatja. A Beleállok című dal videóklipje az adással egy időben, az rtl.hu-n debütál.

Forrás: Facebook/Oláh Gergő



A Hungary’s Got Talent következő fordulója három élő elődöntő adást jelent, amelyben 10-10 egyéni előadó és csoport bizonyíthat egy újabb produkcióval. Ezután, december 19-én következik a döntő, ahova adásonként 3-3 produkció jut tovább. A nézők sms-ben szavazhatnak majd kedvencükre, és ezzel segíthetik őket a továbbjutáshoz, a döntőben pedig a győzelemhez. A nézői szavazatok alapján az egy-egy élő elődöntőben az első és második helyen szereplő produkció automatikuan a döntőbe jut, a harmadik és negyedik helyezett közül a zsűri választ. Ha nem tudnak dönteni, és kettő-kettő arányban oszlik meg a szavazatuk, akkor kinyitják a borítékot, és a nézők által harmadik legjobbnak tartott produkció lehet ott a legjobb kilenc között a döntőben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.