Gondoltad volna? Rettenetesen izgult Gáspár Laci

Forrás: Facebook/Gáspár Laci -
A Dal 2016 Gáspár Laci
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy fajta ars poeticának tartja Gáspár Laci a Love and Bass című dalát, és ennek megfelelően szuperbeleéléssel is adta elő. Gondoltátok, hogy ekkora rutinnal és ilyen hanggal mindg izgul a fellépések előtt?

És igen, most is izgult, késő délután az alábbit posztolta: "19:40-kor kezdődik a Dal! Nagyon izgulok! Nagyon szeretném, ha tetszene Nektek a dalom, hiszen mint énekes-zenész, ennél nincs is fontosabb! Imádok zenélni, dalt írni, éneklni, de sosem magamnak akartam, hanem mindig a Közönségnek! Bízom bennetek most is, kérlek szavazzatok, ha tetszik a produkciónk! Jó szórakozást!"

Azt, hogy mennyire lámpalázas, A Dalban sem titkolta, Pierrot a hangján túl a hitét emelte ki, Zséda pedig megjegyezte, Laci zenéjét nagyon szereti.

Forrás: Facebook/Gáspár Laci

Kilóg a Maszkura A Dal mezőnyéből? http://www.life.hu/sztarok/20160130-kilog-a-maszkura-a-dal-mezonyebol.htmlA zenekar is úgy érzi és látszólag talán ki is lóg a mezőnyből az elvontabb, elgondolkodtatóbb Maszkura és a Tücsökraj és Siska Finuccsi produkciója, a Kinek sírjam. TV + SztárokOrigoNorbi: "Csoda történt! Most már másodszor szökik haza a túlvilág küszöbéről"http://www.life.hu/sztarok/20160130-norbi-kutyaja-szultan-jobban-van.htmlAhogy már írtunk róla, Norbiék azt fontolgatták, elaltattatják öreg kutyájukat, Szultánt, ugyanis annak szemmel láthatóan komoly fájdalmai vannak. Az életmódszakember most Facebook-oldalán számolt be arról: jobban van az eb, így lehet, hogy kapnak még egy kis haladékot a sorstól. TV + SztárokOrigoMint két tojás: úgy hasonlít egymásra D. Tóth Kriszta és Osvárt Andreahttp://www.life.hu/sztarok/20160130-mint-ket-tojas-ugy-hasonlit-egymasra-d-toth-kriszta-es-osvart-andrea.htmlTe észrevetted már a hasonlóságot köztük? TV + SztárokOrigoBemutatkoznak a Magyarország, szeretlek! új csapatkapitányaihttp://www.life.hu/sztarok/20160130-bemutatkoznak-a-magyarorszag-szeretlek-uj-csapatkapitanyai-tatar-csilla-es-harsanyi-levente.htmlA Magyarország,szeretlek! új csapatkapitányai január 31-én mutatkoznak be. Ezúttak a pultok mögött két sorozat, Munkaügyek és a Csak színház és más semmi szereplői versenyeznek egymással. TV + SztárokOrigoLajcsi elárulta, miért folyhat ellene lejárató hadjárathttp://www.life.hu/sztarok/20160130-lagzi-lajcsi-tudni-veli-miert-kerult-bortonbe.htmlEgy befolyásos ember tehetett neki keresztbe, állítja Galambos Lajos. Az előzetesből szabadult zenész azt is sejti, miért akartak ártani neki. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoKiszáll A konyhafőnökből Bernáth József sztárséfhttp://www.life.hu/sztarok/20160130-kiszall-a-konyhafonokbol-bernath-jozsef-sztarsef.htmlÚj csapattal indul A Konyha­főnök negyedik évada. Bernáth József abban már nem lesz a zsűri tagja tavasztól, és úgy tudni Vajda Pierre helyére is castingoltak. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.