Dér Heni a nehéz időszakokban is hitt az álmaiban

Fotó: Balint Csaszar -
nehéz időszak álmok énekesnő Dér Heni videóklip
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyon őszinte hangvételű dallal rukkolt elő Dér Heni. A Mi lett veled című számban az énekesnő hitet próbál adni a nehéz időszakot átélők számára, megerősíteni őket abban, hogy sohasem szabad feladni, meghátrálni, elengedni az álmaikat. Ő is keményen megküzdött a saját sikereiért.

„Az én életemben is voltak nehéz időszakok, amikor csak az a hit éltetett, hogy egyszer meg fog történni az áttörés. Még gyerekkoromban, a Vajdaságban is mindenki megmosolygott, mikor mondtam, hogy én bizony ismert énekesnő leszek. A Megasztár idejében is sokan hitték azt, hogy ez csak egy múló hóbort és nem tudok majd valós karriert csinálni. Azóta eltelt 13 év, rengeteg szép időszakkal, sikerekkel, de amit kevesen tudnak, sok-sok nagyon nehéz és kemény pillanat van mögöttem. Akkoriban mindig abba kapaszkodtam, hogy nem tehetem meg, hogy elengedem a gyerekkori vágyaimat és feladom. Ez a hit vitt előre és persze a kitartó és alázatos munka" - mondta Heni.

Fotó: Balint Csaszar

A új, lírai hangvételű dalában Heni különböző életpályákon keresztül mutatja be, hogy a küzdelem és a hit minden nehézséget legyőz. A klipben egy fiatal lányt ismerhetünk meg, aki lázadó korszakát éli. Éppen a tetováló székben ül, mikor rájön, hogy így nem mehet tovább az élete, nekiáll kőkeményen gyakorolni, majd balerinaként a színpadon sikeres lesz. A másik történet egy életunt autószerelőt mutat be, akinek minden vágya, hogy bokszoló legyen. Elkezd edzésekre járni, majd ringbe száll, és kiütéses győzelmet arat a meccsen. Heni és a klip alkotói szemléltetni szeretnék, hogy mindegy, hogy a reflektorfényben élsz, vagy civil foglalkozásod van, az álmokért meg kell küzdeni.

Forrás: Balint Csaszar
Ugyanazért a nőért rajong Bereczki Zoltán és Mező Misihttp://www.life.hu/sztarok/20160304-bereczki-zoltan-szineszt-es-mezo-misi-enekest-egy-holgy-veres-monika-nika-koti-ossze.htmlBár alig ismerik egymást, két dolog azonban összeköti a két énekest. TV + Sztárok--Ciki vagy sem? Sarka Kata mellbimbóinak estek neki a kommentelőkhttp://www.life.hu/sztarok/20160304-sarka-kata-musorvezeto-es-uzletasszony-mellbimboinak-estek-neki-facebookon.htmlA műsorvezető és üzletasszony egy konferenciáról köszönt be rajongóinak a Facebook-oldalán csinos, feszülős összeállításban, ami egyesek szerint egy kicsit többet is megmutatott Kata álomalakjából. TV + SztárokOrigoDavid Hasselhoff is szerepelni fog az új Baywatch-filmbenhttp://www.life.hu/sztarok/20160303-david-hasselhoff-benne-lesz-a-baywatch-filmben-videon-jelentette-be-a-szinesz.htmlA színész Dwayne Johnson Facebook-oldalán jelentette be, hogy a korábbi hírekkel ellentétben mégis szerepelni fog az ikonikus sorozat moziváltozatában. TV + Sztárok--Újabb szelfit lőtt magáról D. Tóth Krisztahttp://www.life.hu/sztarok/20160302-d-toth-kriszta-musorvezeto-es-ujsagiro-ezuttal-sminkben-szelfizett.htmlA smink nélküli fotóknak már leáldozott: az egykori műsorvezető tavaszt idéző színekkel az arcán köszöntötte a márciusi napsütést. TV + SztárokOrigoLeonardo DiCaprio csajvadászatra indult az Oscar-gála után http://www.life.hu/sztarok/20160303-leonardo-dicaprio-es-baratai-egyutt-indultak-csajozni-az-oscar-utan-igy-telt-az-estejuk.htmlA színész örömmámorban úszott, miután végre átvehette a jól megérdemelt aranyszobrocskát. A hajnalig tartó bulihoz csatlakozott néhány jó barátja is, akikkel együtt próbáltak becserkészni néhány hölgyet. TV + Sztárok--Semmit nem változott a Dawson és a haverok sztárjahttp://www.life.hu/sztarok/20160303-james-van-der-beek-a-dawson-es-a-haverok-sztarja-semmit-nem-valtozott.htmlJames Van Der Beek napokon belül betölti a 39. életévét, de ez egyáltalán nem látszik rajta. Pont ugyanúgy néz ki, mint tinisztárként. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.