Megjárta a poklot a Happy Gang egykori énekese, Moha

Forrás: Facebook/Mohaman -
Mohaman Moha Happy Gang pokol pszichiátria énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Moha mélypontra jutott, majd pszichiátrián kezelték, ám álltja 2016 a visszatérés éve lesz és rendbehozza életét és zenei karrierjét.

A Happy Gang slágerei a Fiatal szerelem, a Sokáig voltam távol és Kérek egy kulcsot a szívedhez! az 1990-es évekből szinten mindenkinek beugrik, akik akkor voltak tinédzserek. Az együttes három tagból állt, Mohaman, Cory és Vitamin pillanatok alatt hatalmas sikereket ért el. Ám miután feloszlott az együttes Moha nem találta a helyét – írja a Bors.

Moha Forrás: Facebook/Mohaman

„A Happy Gang valójában ugródeszka volt ahhoz, hogy megvalósítsam a gyermekkori álmaimat: rapzenével foglalkozzak. Rengeteg pénzem volt, amit úgy, ahogy volt, fel is éltem. Amellett, hogy saját rapkarrieremet igazgattam, csináltam egy lemezkiadót, ahol általam felfedezett és egyben tehetségesnek vélt rappereknek próbáltam lehetőséget adni, hogy kitörjenek. Amíg volt pénzem, addig haver voltam, aztán amikor elfogyott a della, akkor hirtelen eltűnt mellőlem mindenki" – kezdte az énekes, aki ezek után elkezdett spirituális tanokkal foglalkozni.

„Egy energiagyógyászat-tanfolyamon megismerkedtem egy lánnyal, akivel egymásba szerettünk. Az első házasságomból van egy 22 éves fiam, ettől a szerelmemtől pedig egy kislányom született. Sajnos ő is ott hagyott. Egy ideig eltűrte, hogy hallom az univerzum hangjait, később azonban már bolondnak nézett. Egy ilyen nővel nem tudok mit kezdeni, és sajnos ő sem tudott mit kezdeni velem. Közben anyám tanácsára megfordultam a pszichiátrián is, mert azt hitte, meghülyültem, amikor mondtam neki, hogy hallom a hangokat" – mesélte Mohaman, aki állítja 2016 az ő éve lesz és végre rendbeteszi az életét.

Vészesen fogy a Farm lakóinak élelmehttp://www.life.hu/sztarok/20160326-az-rtl-klub-farm-lakoinak-elelme-veszesen-fogy.htmlAz RTL Klub valóságshowjának legutóbbi adásában Szilveszter gazda ismét ellátogatott a Farmra, körbejárta az állatokat Sándorral, a heti gazdával és nagyon nem volt megelégedve azzal, amit látott. TV + Sztárok--Friderikusz nélkül nem folytatódik a TV2 sikerműsorahttp://www.life.hu/sztarok/20160325-friderikusz-sandor-nelkul-nem-folytatodik-a-tv2-sikermusora.htmlNem folytatódik a TV2 Összezárva Friderikusszal című műsora. A sikeres formátum Friderikusz Sándor személyére épült, így nem veszi át másik műsorvezető a legendás televíziós helyét. TV + SztárokOrigoGesztesi Károly megtért és Isten felé fordulthttp://www.life.hu/sztarok/20160325-gesztesi-karoly-szinesz-megtert-es-isten-fele-fordult.htmlA színész hatalmas változáson ment keresztül, és állítja: a hit segített, hogy újra a régi önmaga legyen.TV + SztárokHoppá! Előkerült Columbo feleségehttp://www.life.hu/sztarok/20160324-gorog-zita-azt-allitja-o-colombo-nyomozo-titokzatos-felesege.htmlEl sem hinnéd, de Görög Zita azt állítja, ő a legendás nyomozó titokzatos asszonykája. TV + Sztárok--Öngyilkos akart lenni a Farm első párbajgyőztese, Dórahttp://www.life.hu/sztarok/20160329-a-farm-cimu-show-jatekosa-dora-ongyilkos-akart-lenni.htmlTöbb fontos embert is elveszített az életéből a háromgyermekes anyuka, aki a tragédiák miatt öngyilkos akart lenni. TV + SztárokOrigoCurtis minden héten megiszik egy üveg viszkithttp://www.life.hu/sztarok/20160329-curtis-zenesz-minden-heten-megiszik-egy-uveg-viszkit-edz-a-fesztivalszezonra.htmlA Life.hu riportere mikrofonvégre kapta a TV2 sztárját. Videónkban a fesztiválszezonról, a csajozásról, a közös tervekről és a gyermekáldásról faggattuk Curtist.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.