Farm (reality) Farm Vivien Farm Heni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy már írtunk róla Heni Vivient hívta ki párbajra a Farmban. Döntését azzal indokolta, hogy a később beköltöző lány irritálja, zavarja az auráját, sőt, vetélytársnője értelmi képességeit is megkérdőjelezte. "Mentálisan nem kompatibilis ezzel a farmélettel. Nem túl okos" - mondta Fördős Zének. 

A két párbajozónak egy kötélhúzásban kellett bizonyítania, ráadásul úgy, hogy közben patkókat is kell szerezniük. Heni sorra kaparintotta meg a zsákmányokat, Vivi pedig kitartással és a támogatói biztatásával próbált ellenszegülni kihívójának. Heni pedig verbálisan sem kímélte ellenfelét, igazán gonoszan nyomta. Vivi pedig minden alkalmat megragadott, hogy ledagadtozza Henit. A küzdelmet az alábbi videóban láthatjátok, amelyből Heni került ki győztesen.

Pofára estek a Farm lakóihttp://www.life.hu/sztarok/20160409-nem-kaptak-meg-a-farm-lakoi-a-hon-ahitott-luxuscikket.htmlNagyon várták már a Farm lakói, hogy megérkezzen az újabb élelmiszer-rendelésük, hiszen luxustermékeket - mint például almát, csokit, kávét és dohányt - is vásároltak maguknak, de csalódniuk kellett. TV + SztárokOrigoDemcsák Zsuzsát is Kiss László tanította úsznihttp://www.life.hu/sztarok/20160409-demcsak-zsuzsat-is-kiss-laszlo-tanitotta-uszni.htmlA Mokkában beszélt először Demcsák Zsuzsa, hogy őt is Kiss László tanította úszni. Zsuzsa abban az időben semmilyen pletykát nem hallott, úgy gondolja, senki nem értesült a történtekről.TV + SztárokOrigoKéptelen feldolgozni a kirúgását Kárász Róberthttp://www.life.hu/sztarok/20160409-keptelen-feldolgozni-a-tv2-mokkabol-valo-kirugasat-karasz-robert.htmlKárász Róbert az elmúlt héten vezette utoljára a Mokkát. A műsorvezető közös megegyezéssel távozott a csatornától, de hogy miért, arról különféle pletykákis napvilágot láttak. Ő maga így beszélta történtekről. TV + Sztárok--Így búcsúztatta adásban Várkonyi Andi Azurák Csabáthttp://www.life.hu/sztarok/20160409-igy-bucsuztatta-adasban-varkonyi-andi-azurak-csabat-aki-tavozik-a-tenyekbol.htmlAhogy megírtuk, Azurák Csaba április 8-án utoljára vezette a Tényeket. Kolléganője, Várkonyi Andrea meghatódva búcsúztatta. TV + SztárokOrigoSchobert Norbi csalódott Csobot Adélbanhttp://www.life.hu/sztarok/20160409-schobert-norbi-csalodott-csobot-adelban-hal-a-tortan-adasa.htmlCsobot Adélnak Norbi csak 3 pontot adott a vacsorájára a Hal a tortánban. Ezt követően kifejtette, miért csalódott az énekesnőben. TV + SztárokOrigoA Dolly Roll bojkottálja Flipper Öcsi emlékkoncertjéthttp://www.life.hu/sztarok/20160409-a-dolly-roll-bojkottalja-flipper-ocsi-emlekkoncertjet.htmlDollyék mégis távol maradnak a számtalan zenészt felvonultató Flipper Öcsi-emlék­esttől.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.