Norbi még 15 év után is tud meglepetést okozni Rékának

Forrás: Facebook/Rubint Réka -
Rubint Réka házasság meglepetés Schobert Norbi kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden nő irigykedhet arra a szerelemre, ami Réka és Norbi között még annyi év után is lángol. A fitneszguru megint meglepte párját valamivel.

Hiába telt már el annyi év, ők még mindig képesek meglepni egymást. Rubint Réka büszkén mutatta meg rajongóinak, hogy az ő odaadó férje mivel is kedveskedett neki. Míg a fitneszkirálynő éppen a szokásos edzését tartotta, addig Norbi odalopózott az éppen egy kemény feladatot végző asszonykájához, és egy hatalmas virágcsokorral ajándékozta meg.

Réka persze teljesen meghatódott, és hangsúlyozta, a gesztus az, ami igazán számít.

Forrás: Facebook/Rubint Réka
Lagzi Lajcsi: "Mit gondolnak? Egy mobilt rejtettem a seggembe?"http://www.life.hu/sztarok/20160423-lagzi-lajcsi-mit-gondolnak-hogy-egy-mobilt-rejtettem-a-seggembe.html"Január 17-én aztán indítvány érkezett az ügyészségtől, miszerint kérik a további fogva tartásomat. Ekkor már tűkön ültem, hiszen október 24-én rendelték el a három hónapos előzetes letartóztatást, tehát tudtam, hogy közeleg az időpont, amikor ismét döntenek a hatalmasságok a sorsomról."TV + Sztárok--Cuki! György herceg pizsamában találkozott Barack Obamávalhttp://www.life.hu/sztarok/20160423-gyorgy-herceg-pizsamaban-fogott-kezet-az-amerikai-egyesult-allamok-elnokevel-barack-obamaval.htmlA kis herceg annyira aranyos, hogy egyetlen fotójával bárkit el tud varázsolni. Barack Obamával is találkozott a minap, ráadásul monogramos köntösben és házipapucsban.TV + SztárokOrigoHoppá! A Farm lakói nagyon megtréfálták Anikóthttp://www.life.hu/sztarok/20160422-nadai-anikoval-az-rtl-klub-farm-musorvezetojevel-furcsa-italt-itattak-a-farm-lakoi.htmlKomisz tréfát űztek a Farm lakói Anikóval, amikor meglátogatta a játékosokat. Hogy mi is történt pontosan, az a péntek esti adásban kiderül. TV + Sztárok--Zséda: "Hiszek az örök szerelemben"http://www.life.hu/sztarok/20160422-zseda-nagy-videki-lagzija-volt-az-enekesno-hisz-az-igaz-szerelemben-video.htmlA Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté ezúttal a dögös magyar sztárt, Zsédát faggatta az esküvők világáról. TV + Sztárok--Berki Krisztián keresetlen szavakkal vágott vissza irigyeinekhttp://www.life.hu/sztarok/20160422-berki-krisztian-instagram-oldalan-vagott-vissza-irigyeinek-keppel-es-keresetlen-szavakkal.htmlAz irigyeinek üzent Krisztián az Instagram-oldalán. Láthatóan fájlalta, hogy kommentelői leszólták az izomzatát, így egy fotóval bizonyította, hogy neki márpedig vannak izmai! TV + Sztárok--Azurák Csaba reagált a hírre, miszerint kitették a szobájábólhttp://www.life.hu/sztarok/20160422-azurak-csaba-kitettek-az-irodajabol-a-musorvezeto-reagalt-a-facebookon.htmlAhogy korábban a Life.hu is megírta, állítólag kitették korábbi irodájából Azurák Csabát. A tévés most a Facebook-oldalán reagált a reggel megjelent hírekre. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.