Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Azurák Csaba TV2 Tények Szegvári Katalin Napló Krizsó Szilvia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a hétvégén mutatták be Szegvári Katalin könyvét, amelyben az egykori televíziós tizenhárom interjút készített a mostani tévézés olyan szereplőivel, akik véleménye szerint maradandót alkottak. Az interjúalanyok között van például Azurák Csaba és Vujity Tvrtko is, az utóbbi például már nem dolgozik a TV2-nél.

"Vigyázzunk Csabira, ő még dolgozni szeretne" - vezette fel a beszélgetést Krizsó Szilvia, majd megkérdezte Azurákot, mit gondol szakmai jövőjéről, lesz-e műsora.

Forrás: TV2

"Reménykedjünk benne. Erre a kérdésre azt mondom, szeretnék valamit csinálni, remélem, nem maradnak a nézők Azurák nélkül, de még az is lehet, hogy igen. Nem ez határozza meg az élete­met, ahogy Katival beszélgetve is mondtam: szeretnék valamit csinálni, televízióban, rádióban, internetes oldalon. Érdekes emberekkel beszélgetni. Szerintem másodlagos, hogy hol, ahogy az is, hogy ezt főműsoridőben teszi az ember, reggel vagy éjszaka" - idézi a tévést a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.