A Dalai Láma miatt tiltották ki Selena Gomezt Kínából

Selena Gomez Kína tiltás dalai láma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekesnő világ körüli turnéra készült, de sajnos azzal kellett szembesülnie, hogy van, ahol nem tarthatja meg a koncertjeit, ugyanis egy kép miatt kitiltották a Kínából.

Valószínűleg sem Sanghajban, sem Kantonban nem tarthatja meg koncertjét Selena Gomez, egy fotó miatt. Az énekesnő egy 2014-ben készült képen mutatkozott együtt a Dalai Lámával, ami miatt kitiltották őt az országból.

Nem ő az egyetlen sztár, aki tiltólistára került, amiért tibeti szerzetessel mutatkozott nyilvánosan. Ugyanezen okokból kellett nemrég a Maroon 5, Bon Jovi, és a Linkin Park koncertjeit is lemondani.

Hajós András Kökény-Szalai Vivienen poénkodott http://www.life.hu/sztarok/20160425-hajos-andras-a-kismenok-zsuritagja-kokeny-szalai-vivienen-a-tv2-hirigazgatojan-poenkodott.htmlAhogy írtunk róla, nagy érdeklődés övezte Szegvári Katalin Nem celeb, csak híres című interjúkötetének bemutatóját. Azurák, akivel a legendás tévés az egyik interjúját készítette, arról beszélt, hogy csak reméli, hogy a jövőben is lesz képernyős munkája a TV2-nél, Vujity Tvrtko - aki szintén a könyv interjúalanya - pedig ismét hangsúlyozta, hogy bármi történjék is, ő TV2-snek tartja magát. Hajós András - csatornán futó Kismenők zsűritagja - pedig Szalai Vivienen poénkodott. TV + SztárokFotó: Marton Szilvia - OrigoKulcsár Edina: „Úgy alakult, hogy anyu lett a legjobb barátnőm”http://www.life.hu/sztarok/20160425-kulcsar-edina-miss-world-hungary-szepsegkiralynonek-edesanyja-a-legjobb-baratnoje.htmlA gyönyörű szépségkirálynőt és édesanyját, Krisztinát az anyák napja kapcsán faggattuk kapcsolatukról, egymáshoz fűződő jó és rossz élményeikről. TV + SztárokOrigoRadics Gigi szexi fotóval ünnepelte hazatéréséthttp://www.life.hu/sztarok/20160426-radics-gigi-enekesno-szexi-fotoval-unnepelte-hazatereset-amerikabol.htmlAz énekesnő remek formában tért haza Amerikából, és egy csodás fotón tündökölve köszöntötte rajongóit. TV + Sztárok--Marsi Anikó: "Ha Kökény-Szalai Vivien nem lenne, én nem ülnék itt"http://www.life.hu/sztarok/20160426-marsi-aniko-a-tv2-hiradosa-kokeny-szalai-viviennek-koszonheti-hogy-igent-mondott-az-ajanlatra.htmlA Tények új műsorvezetője elmesélte, nagyon komplikált döntés volt igent mondania, hiszen hét éve nincs képernyőn, ráadásul családjával külföldön él, de Kökény-Szalai Vivien ajánlatát nem lehetett elutasítani. TV + Sztárok--Gwyneth Paltrow új pasija öltáncolt a szülinapos Kate Hudsonnakhttp://www.life.hu/sztarok/20160426-kate-hudson-szineszno-vilagsztarokkal-unnepelte-szuletesnapjat.htmlNéhány híresség is felbukkant a világhírű színésznő születésnapi partiján. Kate Hudson a napokban ünnepelte 37. születésnapját. TV + Sztárok--Bizonytalan jövő: "Remélem, nem maradnak a nézők Azurák nélkül, de még az is lehet, hogy igen" http://www.life.hu/sztarok/20160425-a-budapesti-nemzetkozi-konyvfesztivalon-a-hetvegen-mutattak-be-szegvari-katalin-konyvet-azurak.htmlA Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a hétvégén mutatták be Szegvári Katalin könyvét, amelyben az egykori televíziós tizenhárom interjút készített a mostani tévézés olyan szereplőivel, akik véleménye szerint maradandót alkottak. Az interjúalanyok között van például Azurák Csaba és Vujity Tvrtko is, az utóbbi például már nem dolgozik a TV2-nél. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.