Rettegnek Kozso teaházának szomszédai

Forrás: Origo -
teaház hátralék Kozso
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Félnek a Kozso egykori teázójának épületében lakók, valamint haragszanak is az énekesre. Az intézmény tulajdonosa ugyanis állítólag 3 millió forinttal tartozik a lakóközösségnek, a NAV-nak és a banknak való 260 milliós tartozás részeként.

Egyre több rossz hír lát napvilágot Kozso egykori teázójáról. Az énekes volt üzletvezetője, Keglovics Zoltán víz- és áramlopással vádolja a zenészt, valamint azzal, hogy áldatlan állapotok uralkodtak a teázóban. Most pedig még a lakók is rettegnek abban az épületben, amiben a vendéglátó egység működött, ugyanis attól félnek, hogy nekik kell kifizetni a felhalmozott hátralékokat.

Forrás: Origo


A hírek szerint viszont már készül is a másik sarkon Kozso új teaháza, legalábbis ezt állítja a Blikk, erről számoltak be a lapnak a környéken lakók.

“Ott van a következő sarkon, az ablak be van deszkázva, hogy ne lásson be senki. Amióta néhány éve megnyílt itt a teaháza, csak bajunk van”

- mondta egy idős úr, és hozzátette, nem szeretné, ha végül nekik kellene kifizetni a tartozásokat. “Óriási a felháborodás a házban, mert a közös képviselő soha nem kérdezte meg senki véleményét, mit szólunk az üzlethez.

Szépen növekedett a tartozása, most 3 milliónál tartunk, ő pedig luxus­utakra jár.

A végén majd velünk fizettetik meg a tartozását, ő meg dőzsöl tovább” - panaszolta a környéken lakó.

Kozsót nagyon megviselték az áramlopással kapcsolatos hírek

A sajtó értesülései szerint Kozso 260 millió forintos tartozást halmozott fel, emellett pedig az áramot is lopta. Az ügy részleteiről Kozso jogi képviselője, Dr. Nagy József így nyilatkozott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.