Nem örökre búcsúzik a képernyőtől a TV2 sztárja, Juhász Adrienn

Forrás: TV2 -
Jóban Rosszban TV2 babavárás Juhász Adrienn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, a TV2 Jóban Rosszbanjának Elvira nővére, azaz Juhász Adrienn babát vár, és elköszönt a sorozattól. Azt mondja, csak egy időre, ugyanis azt tervezik, a karaktere visszatér. 

"Az utolsó napon egyetlen jelenetem volt, a búcsújelenet. Felkészültem rá, de tizenkét évet töltöttem ezekkel az emberekkel, tényleg olyan, mintha a második családom lenne a stáb. Megfogadtam, nem sírok, de a felvétel után összegyűltünk, és ott olyan meghatóra sikerült a búcsú, hogy nem bírtam visszatartani a köny­nyei­met" – vallotta be Juhász Adri.

Forrás: TV2

"Úgy terveztük, hogy a karakterem még visszatér. De hogy mikor, azt nem tudni, a babától függ, mennyire engedi, hogy újra munkába álljak és tőlem is, mikor állok készen – magyarázta a színésznő, aki már a hetedik hónapban jár, a boldogító igent pedig május elején mondták ki gyermeke édesapjával. Jól viselem a terhességet, persze vannak zökkenők, de szerencsére semmi komoly, csak az ilyenkor szokásos. Nagyon készülünk már a kislányunk érkezésére, ám a nevét még nem döntöttük el. A babaszobával sem állunk túl jól, jó néhány babaholmit is be kell még szerezni, de biztosan minden összeáll, mire a pici megérkezik" – tette hozzá a Borsnak Adri.

Lezajlott a Farm legszorosabb párbaja - Attila megverte Sanyáthttp://www.life.hu/sztarok/20160514-lezajlott-a-farm-legszorosabb-parbaja-attila-megverte-sanyat.htmlNéhány másodpercen múlt a kihívó, Attila győzelme a Farmon, de ezentúl tutira méginkább istenkirálynak érzi majd magát, hogy megverte a háromszoros párbajgyőztes Sanyát. TV + SztárokOrigoEgyik baj után a másik: szombaton sem állhat színpadra Majkahttp://www.life.hu/sztarok/20160514-egyik-baj-utan-a-masik-szombaton-sem-allhat-szinpadra-majka.htmlSzékelyudvarhelyi koncertjén édesanyja betegsége miatt nem tudott megjelenni Majka, szombaton pedig valami egész más szólt közbe... TV + Sztárok--Kölyökkutyaként nyalta Farm Gábor Cintiáthttp://www.life.hu/sztarok/20160514-kolyokkutyakent-nyalta-farm-gabor-cintiat.htmlAz éj leple alatt osont be a farmerlegény a Heti Gazda szobába, hogy meglepje a lányt. Cintia hirtelen nem tudta, mi történik vele, a reakciója pedig kiderül a videóból. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.