Sebestyén Balázs életveszélyben volt, de leküzdötte a halálfélelmét

Forrás: RTL Klub -
halálfélelem életveszély Sebestyén Balázs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Saját határait is szereti feszegetni a műsorvezető, nagyon sok extrém kalandban vett már részt élete során. Az egyik ilyennek csaknem tragikus vége lett.

Rengeteg sportágat kipróbált már Balázs, akadnak köztük teljesen veszélytelenek, de nagyon extrémek is. A merülés a kockázatosabb elfoglaltságok közé tartozik, de természetesen már ezen is túl van a műsorvezető. Igaz, kis híján az életébe került.

Forrás: RTL Klub

Mindenképpen szerette volna kipróbálni a jég alá merülést. Igen veszélyes kaland, ráadásul őt egyáltalán nem lehetett profinak nevezni. “Nagyon bátor voltam, pedig elmondták, hogy számolni kell azzal, hogy elfogy a nyomáscsökkentő, és olyankor nem kap levegőt az ember” - idézi a Hot Balázs korábbi interjúját. A rutinos merülőknek megvan a módszerük a probléma megoldására, de Balázs csak a kezével próbálta jelezni, hogy nem kap levegőt.

“Mindenféle kézjelekkel próbáltam jelezni, hogy alig kapok levegőt és kezd beállni a klinikai halál állapota”

- mesélte Balázs egykor Fábry Sándornak. Az utolsó pillanatban segítettek rajta, de ahelyett, hogy világgá szaladt volna, inkább újra lemerült. “Miután helyrepofoztak és megdolgozták a lelkemet, újra lemerültem, és leküzdöttem a halálfélelmemet” - mondta a műsorvezető.

Németh Lajos nem jöhet el a TV2-től, amíg nincs meg az utódjahttp://www.life.hu/sztarok/20160519-nemeth-lajos-nem-johet-el-a-tv2-tol-amig-nincs-meg-az-utodja.htmlBár már január óta tudni lehet, hogy Németh Lajos távozik a TV2-től, az időjós mégis képernyőn van még mindig. Kiderült az oka.TV + Sztárok--Bárdos András kiosztotta Freddie-t: "Örülhet a 19. helynek"http://www.life.hu/sztarok/20160518-bardos-andras-kemenyen-kiosztotta-freddie-t-mondvan-csak-nyavalyog.htmlAhogy arró korábban a Life.hu beszámolt, Freddie hazatért Stockholmból, azonban napokig vigasztalatatlan volt az Eurovíziós Dalfesztiválon elért 19. helyezése miatt. Bárdos András azonban most úgy tűnik, megunta, hogy a jóképű magyar énekes megállás nélkül nyavalyog. Legalábbis egy ilyen levél terjed a neten... TV + Sztárok--Jessica Simpson mellei akkorák, hogy elfoglalták az egész internetethttp://www.life.hu/sztarok/20160518-jessica-simpson-mellei-alig-fernek-el-a-szuk-ruhacskajaban.html Amerika kedvenc színésznő-énekesnője elképesztő alakkal érkezett meg Beverly Hills-be. TV + SztárokAFPKristen Bell hosszú idő után visszatér a képernyőre http://www.life.hu/sztarok/20160518-kristen-bell-hosszu-ido-utan-visszater-a-kepernyore.htmlA színésznő elmondása szerint eddig a családjára és a gyermekeire koncentrált, most viszont újra kamerák elé áll. TV + Sztárok--Botrány az Eurovízión! Rosszul számolták a pontokathttp://www.life.hu/sztarok/20160518-rosszul-szamoltak-a-pontokat-az-eurovizios-dalfesztivalon.htmlEgy dán bulvárlap szerint a dán zsűritagot teljesen összezavarta az új pontozási rendszer, és fordítva minősítette a dalokat, mint ahogyan azokat eredetileg szerette volna. TV + Sztárok--Bereczki Zoltán Amerikába ment, és jó ideig nem is jön haza http://www.life.hu/sztarok/20160518-bereczki-zoltan-amerikaban-ad-koncertet-a-szinesz-nemreg-elutazott.htmlAz énekes a Time Square elől posztolt egy képet a rajongóknak. A sztár egy jó ideig nem tér haza Magyarországra. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.