Gesztesi Máté színész visszavonulás munka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fiatal fiú édesapja, Gesztesi Károly nyomdokait követve a színészi pályát választotta. Most viszont háttérbe vonul, és teljesen más pályán próbálja ki magát. 

Gesztesi Máté a TV2 Jóban Rosszban című sorozatából lehet ismerős a nézők számára. A hírek szerint most úgy döntött, hogy az álmát választja a színpad helyett, ezért boldogan tölti mindennapjait egy hétköznapi cégnél. A sztár most forgatókönyvíróként dolgozik, emellett pedig az ATV-n lesz látható a rajongók számára - írja a Bors.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"Minden második hét végén megyek be időjárást jelenteni a tévébe. Nem ez a főfoglalkozásom, de szeretem. A munkát és a jó közeget meg kell becsülni, és igazán jól érzem magam az ATV-nél. Sohasem tudhatja az ember, hol köt ki, szeretem, ha változnak körülöttem a dolgok. Nem forgatok most sehol, és színházban sem játszom. Csak forgatókönyvírással foglalkozom, egy kiváló cégnél dolgozom. Ez az első olyan vállalkozás Magyarországon, amely iparszerűen fejleszt forgatókönyveket és koncepciókat" - nyilatkozta Máté a lapnak.

Hujber Ferenc: "Részegen léptem színpadra"http://www.life.hu/sztarok/20160523-hujber-ferenc-szinesz-korabban-reszegen-lepett-szinpadra-tiszteletlen-volt-es-atgazolt-az-embereken.htmlAz egykor balhéiról híres színész igazán akkor értékelte át az életét, miután kétszer is visszatért a halálból. TV + SztárokOrigoKasza Tibi beszólt Berki Krisztiánnakhttp://www.life.hu/sztarok/20160522-berki-krisztian-produkcioja-a-nagy-duettben.htmlA macsó a Nagy Duett színpadán megmutatta, milyen egy kigyúrt rocker, ám Tibi ne volt megelégedve vele. TV + Sztárok--Villantás és bukdácsolás: Amal Clooney nem volt a legjobb formájábanhttp://www.life.hu/sztarok/20160521-george-clooney-felesege-amal-clooney-villantott-es-bukdacsolt-a-cannes-i-filmfesztivalon.htmlGeorge Clooney ügyvéd felesége gyönyörű, ám nem túl praktikus ruhát választott a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegére, és jól meg is járta vele. TV + Sztárok--Erőss Zsolt felesége, Hilda: "Ágyban, párnák között szeretett volna meghalni, nem a hegyen"http://www.life.hu/sztarok/20160518-sterczer-hildaval-eross-zsolt-felesegevel-a-hegymaszora-emlekeztunk-halalanak-evfordulojan.htmlIdén lesz harmadik éve, hogy Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzöngán. A szomorú évforduló kapcsán Zsolt feleségével, Hildával beszélgettem, aki emlékeztetett arra is, hogy május 25-én lesz 14. éve, hogy Zsolt első magyar hegymászóként meghódította a Mount Everest csúcsát. TV + Sztárok--Uma Thurman egy durva csóktámadás áldozata letthttp://www.life.hu/sztarok/20160520-uma-thurman-egy-csoktamadas-aldozata-lett.htmlA legtöbb ember csak álmodozik arról, hogy egy világsztárral csókolózzon. Nos, egy vállakozó álma valósággá vált, amikor 175 ezer euróért vett egy pár belépőjegyet, az öröm hevében pedig Uma Thurmant is sikerült lekapnia. TV + Sztárok--Kulcsár Edina modelltanfolyamot indít: a kommentelők kiakadtak! http://www.life.hu/sztarok/20160519-kulcsar-edina-modelltanfolyam-a-rajongok-szerint-tul-draga-a-kepzes-kommentek.htmlA világ második legszebb lányának választott modell a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy tanfolyamot indít a modellszakma iránt érdeklődőknek. A követői közül sokan kiakadtak a képzés árán. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.