Tom Cruise majdnem belehalt nagyratörő tervébe

2016.05.26. 14:34

A színész kis híján feljutott 2003-ban a Columbia űrsiklóra, aminek küldetése katasztrófával ért véget. Visszaérkezés közben felrobbant. Ha sikerült volna Tom Crusie terve, ma már nem élne.

A színésztől egyáltalán nem állnak távol a kalandok a való életben sem, ezért szeretett volna űrhajós lenni. Titokban vett részt a NASA kiképzésén és azt tervezte, hogy csatlakozik Columbia űrrepülő legénységéhez.

Forrás: AFP/Ben Stansall

A színésznek azért volt lehetősége a kiképzésre, mert ő adta volna a hangját az űrállomásról készült 3D-s filmhez, valamint annak honlapjához, ezért cserébe repülhetett volna az űrhajóval. “Tom űrhajós szeretett volna lenni, akkor képzett pilóta volt már. Nagyon lelkes volt a film készítése közben, és csak annyit kért, hogy ő is rajta lehessen az egyik űrsiklón” - árulta el Toni Myers, a film rendezője. 

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Dennis Van Tine/Geisler-Fotopres

Tom Cruise meg is kezdte a felkészülést. Sárral töltött tartályban tanulta például azt, hogyan kell majd az űrruhában mozogni. Azt tervezték, hogy a Columbiával repül majd, ám valamiért nem szállhatott fel a fedélzetre. Ennek köszönheti az életét.  Visszatéréskor ugyanis az űrsikló felrobbant, és a legénység mind a hét tagja meghalt - írja a Daily Mail.

Tom CruisehaláltervűrhajósNASA