Nem is hinnéd, ki vitte el egy körre ÉNB Joe-t

Forrás: RTL Klub -
Hungaroring ÉNB Joe Éjjel-nappal Budapest száguldás autó RTL Klub Sztár Gokart
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Világi Péter, a Sztár Gokart műsorvezetője autóztatta meg a Hungaroringen ÉNB Joe-t, aki a száguldás nagy szerelmese.

„Szerettem volna én vezetni, de ezt különböző biztonsági előírások miatt nem tehettem meg, de szerencsére ott volt Világi Péter barátom, aki korábban 5 évig autóversenyzett és így ő vitt körbe egy közel 300 lóerős autóval. Hatalmas élmény volt, hiszen nem gyakran megy az ember közel 200 km/órás sebességgel, arról nem is szólva, hogy számomra sokszor úgy tűnt, hogy egy kanyarban nem fékezni kell, hanem rálépni a gázra. Sokan kérdezték, hogy féltem-e, de ugyan mitől? Be voltunk kötve, tudtam, hogy nem történhet baj, és Péterben is bíztam" – magyarázta a sorozat keménylegénye.

Forrás: RTL Klub

„Joe szeretett volna vezetni, de erre nem volt lehetősége, igaz az első pár kanyar után azt mondta, talán jobb is, hogy én ülök a volánnál, mert ő azért nem ilyen tempóban közlekedett volna a ringen. Persze, én korábban versenyeztem itt, akkor is nagyon szerettem a Hungaroringet és most örültem, hogy a vadonatúj aszfaltcsíkon mehettem jó pár kört. Ígérem, ha egyszer úgy alakul, én is beülök Joe mellé" – mondta mosolyogva Világi Péter, aki annak idején a Zengő Motorsport színeiben versenyzett az autós gyorsasági szakágban.

Valami nagyon furcsa dolog történt Tina Turnerrelhttp://www.life.hu/sztarok/20160607-tina-turner-enekesnore-ra-sem-lehet-ismerni.htmlA haja? Az arca? Vagy csak a napszemüveg? Szinte rá sem lehet ismerni a többszörös Grammy-díjas énekesnőre. TV + Sztárok--Újra összeállt az ABBAhttp://www.life.hu/sztarok/20160607-ujra-osszeallt-az-abba-egy-este-erejeig.htmlJó hírünk van - bár ennek leginkább az X generáció tagjai örülhetnek. Ismét összeállt ugyanis az ABBA, bár azt tegyük hozzá, hogy csak egy este erejéig. TV + Sztárok--Bíró Ica újra felhúzza a bőrnacit, vagyis a Metal Lady visszatér!http://www.life.hu/sztarok/20160607-biro-ica-metal-lady-visszaterhet-amerikai-lemezkiado-kornyekezte-meg-a-modellt.htmlMit sem vesztett energiájából az 59 éves modell, aki énekesnőként is tevékenykedett. Ugyan kicsit visszahúzódott már a rivaldafényből, de mindig kész arra, hogy előtörjön. Most éppen Metal Lady-ként. TV + SztárokOrigoMelltapizás minden mennyiségben a pucér társkeresőben (18+)http://www.life.hu/sztarok/20160606-a-viasat3-adam-keresi-evat-meztelen-tarskeresoben-beindult-a-melltapizas-a-csajok-mellen-ragadtak.htmlTrixi az Ádám keresi Évát legutóbbi adásában nem tétlenkedett, és hol az ő mellét tapogatták, hol pedig ő tapogatta az újonnan érkezett szilkoncsodát. TV + Sztárok--Paul Walker lánya egyre jobban hasonlít apukájárahttp://www.life.hu/sztarok/20160606-paul-walker-lanya-meadow-walker-egyre-jobban-hasonlit-apukajara.htmlA 17 éves Meadow Walker szinte már kész felnőtt, aki legfőképp azzal foglalatoskodik, hogy megőrizze édesapja örökségét. TV + SztárokOrigo"Jack Black elhunyt": halálhírét keltették a népszerű komikusnak http://www.life.hu/sztarok/20160606-jack-black-halalarol-szolo-hirek-leptek-el-az-internetet-a-szinesz-rogton-kozlemenyt-adott-ki.htmlA színész és egyik jó barátja, Kyle Gass Twitterén tűnt fel egy bejegyzés, miszerint a színész 46 éves korában meghalt. A rajongók persze azonnal kiakadtak, de mint később kiderült, egy rossz tréfáról volt csak szó. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.