Letiltották Freddie-t! Nem nyilatkozhat?

Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand -
interjú Freddie Fehérvári Gábor Alfréd
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egész ország kíváncsi hazánk újdonsült sztárjára, Fehérvári Gábor Alfrédra, ám hiába. Az énekessel ugyanis még személyesen sem lehet interjút csinálni.

Freddie egyik pillanatról a másikra lopta be magát a közönség szívébe, amikor a Rising Starban feltűnt, és ugyan a dobogóról lecsúszott, de ez nem jelentette azt, hogy feledésbe merült volna. Miután kikerült Stockholmba az Eurovíziós Dalfesztiválra, majd bejutott a döntőbe, szinte már lehetetlenség volt kontaktust teremteni vele. No, nem azért, mert ő nem akarta, hanem azért, mert menedzsere szinte minden megkeresést hárított - írja a Bors.

Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

Hiába próbált ugyanis a lap több kollégéja is interjút készíteni az elmúlt időszakban Freddie-vel, nem jártak sikerrel. Így volt ez a Fono­gram-díjátadó gáláján is. Kíváncsiak voltak arra, milyen érzés hirtelen két jelölést kapni, és hogyan látja Freddie a jövőjét a szakmában, kérdéseinket azonban feltenni sem lehetett neki.

Menedzsere ugyanis rögtön kikötötte: Freddie nem nyilatkozik.

Így köszönti a reggelt a mindig mosolygós anyuka, Csobot Adélhttp://www.life.hu/sztarok/20160611-csobot-adel-enekesno-igy-koszonti-a-reggelt-o-egy-mindig-mosolygos-anyuka.htmlMíg Istenes Bence egy olyan képet posztolt, amin kisfiával nézi az EB nyitómeccsét, addig Adél megmuttta, miképpen köszöntötte a szombat reggelt. TV + SztárokOrigoÍme az ítélet: Egy évet kapott a drogügyért Aureliohttp://www.life.hu/sztarok/20160611-vv-aurelio-az-rtl-klub-sztarja-egy-evet-kapott-drogugyeiert.htmlA hét elején jogerőssé válhat: felfüggesztett börtönt kapott drog­ügyé­ben VV Aurelio. Azt mondta, nagyon hálás az életnek, és ezentúl a drog ellen kampányol majd.TV + Sztárok--Aigner Szilárd lánya: "Édesapám soha nem volt depres­sziós! "http://www.life.hu/sztarok/20160611-aigner-szilard-lanya-lanya-lucia-szerint-edesapam-soha-nem-volt-depres-szios.htmlMég egy hét sem telt el azóta, hogy Aigner Szilárd hétfő reggel váratlanul elhunyt otthonában, ám máris számtalan teória és találgatás született halálának körülményeit illetően.TV + Sztárok--Péter Szabó Szilvia: "Most kerek az életem"http://www.life.hu/sztarok/20160611-peter-szabo-szilvia-interju-nagyon-boldog-vagyok-kisbabat-varok-szerelmes-vagyok.htmlA 2016-os esztendő Péter Szabó Szilvia éve, hiszen szakmailag és a magánéletben is egyenesbe került. Pachmann Péter oldalán megnyerte a Nagy Duettet, és hamaraosan anyai örömök elé is néz.TV + SztárokOrigoPachmann Péter: "Többet hoztam, mint ami vagyok"http://www.life.hu/sztarok/20160611-pachmann-peter-interju-a-tv2-hiradosaval-tobbet-hoztam-mint-ami-vagyok.htmlPachmann Péter volt A Nagy Duett nagy meglepetése, a korábban csak zakóban és nyakkendőben látott híradós a show kedvéért sokszor lépte át saját határait. Úgy véli, többet hozott, mint ami valójában - ezzel pedig az első helyig jutott Péter Szabó Szilvia oldalán. Tizenkilenc éve képernyőn van, de a népszerűséget csak most tapasztalja, erről is mesélt az Origónak. TV + SztárokOrigoSzürke menedzsert kreáltak volna a dögös, bögyös Liptai Claudiából?http://www.life.hu/sztarok/20160610-szurke-menedzsert-krealtak-volna-a-dogos-bogyos-liptai-claudiabol.html"Mindenki szeret tartozni valahová" - ezzel a posztszöveggel osztotta meg a Facebookon Liptai Claudia menedzsmentjének és a hozzájuk tartozó sztároknak a közös fotóját.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.