Megdöbbentő titok derült ki az ABBA énekesnőjéről

Forrás: AFP -
Agnetha titok ABBA énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rajongók boldogan fogadták, hogy egy estére ismét összeállt az ABBA. Nem meglepő, hogy ezután azt remélték, a kedvenc bandájuk együtt marad, de mint kiderült, erről szó sincs. A banda szőkesége, Agnetha Fältskog el is mondta, hogy miért. 

Mint arról mi is beszámoltunk, 50 év után, vasárnap ismét összeállt az ABBA, bár a rajongók nagy sajnálatára csupán egy este erejéig.

Forrás: AFP

A zenekar egy stockholmi klubban lépett fel, és megünnepelték az utóbbi öt évtizedet. Az est azért is különleges, mert 30 éve ez volt az első alkalom, hogy

négyen, egyszerre léptek színpadra.

A nagyszerű koncert után persze a rajongók az újabb fellépésről kérdezték az együttest, de a banda szöszi szépsége, Agnetha elárulta, hogy erről szó sincs,

ez csak egy egyszeri alkalom volt.

Az énekesnő azt is hozzátette, hogy ennek az az oka, hogy egyiküknek sincs szüksége pénzre, ráadásul ő nagyon megvan a kutyáival egy Ekero melletti farmon, ami egy Stockholmtól nem messzi szigeten fekszik. Azt pedig nagyon is stresszesnek találná, ha a koncertek miatt utazgatnia kellene - számolt be a Daily Mail.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.