Kiss Ramóna: „Elég nagy kihívás elé állítottak"

Forrás: Göbölyös László -
utazás Amerika Barátok közt Kiss Ramóna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiss Ramóna két hónapot töltött Amerikában. A színésznő elsősorban nyelvet tanult egy nemzetközi iskola szervezésében, de sokkal többel tért haza, mint a folyékony angoltudás, ráadásul itthon egy titokzatos lehetőség is várt rá.

„Minden elképzelésemet felülmúlta ez a két hónap! Annyi impulzus ért, rengeteg emberrel találkoztam, milliónyi nemzetiségből. Érdekes az ottaniak életszemlélete, például az, hogy a nálam jó tíz évvel fiatalabbak is plasztikáztatnak már... – osztotta meg élményeit útjáról Kiss Ramóna.

Forrás: Göbölyös László

A színésznő azt is hozzátette, hogy kihasználta amerikai útját, és minden erejével csak magára összpontosított. "Csak magamra szerettem volna figyelni, egyedül végigcsinálni. Jókat ettem. A fiúzás is kimaradt, de a miami naplementében futó sportos sok szép hölgy és úriember látványa kárpótolt” - mesélte, ám itthoni munkáiról elég szűkszavúan számolt be.

„Elég nagy kihívás elé állítottak, izgalmas nyár elé nézek, ezért is nem jut már idő hosszabb pihenésre” – mondta mosolyogva a színésznő a Borsnak.

Berki Krisztián egy mázlista: Hódi Pamela egy szál bikiniben hódíthttp://www.life.hu/sztarok/20160616-hodi-pamela-a-testevel-hodit.htmlHódi Pamela egy nagyon izgalmas fotózáson járt, így ismét megcsodálhatjuk a dögös alakját, hiszen csak egy nadrág és egy falatnyi bikinifelső takarja a testét. TV + SztárokOrigoEzennel bemutatjuk Leonardo DiCaprio új barátnőjéthttp://www.life.hu/sztarok/20160615-ezennel-bemutatjuk-leonardo-dicaprio-uj-baratnojet.htmlBár azt nem tudjuk, hogy ez a kapcsolat tartós lesz-e, az viszont bisztos, hogy az Oscar-díjas színész imádja a szőke, fiatal, lehetőleg modell lányokat.TV + Sztárok--Pamela Anderson fiai minél idősebbek, annál szexibbekhttp://www.life.hu/sztarok/20160608-pamelon-anderson-fia-minel-oregebb-annal-szexibb.htmlPamela Anderson sosem szégyenlősködött, ezért lepődtünk meg rajta, hogy a napokban egy meglehetősen szolid ruhában jelent meg, ráadásul a dögös idősebb fia is tiszteletét tette a vörös szőnyegen. TV + Sztárok--Ezt nézd! Új frizurát vágatott magának Marsi Anikóhttp://www.life.hu/sztarok/20160603-egy-vagany-frizurat-vagatott-maganak-marsi-aniko.htmlNem hiszünk a szemünknek! A Tények műsorvezetője megszabadult régi frizurájától és egy röbidebbre váltott. Szerintetek jól áll neki? TV + SztárokOrigoPrince fel akart lépni az idei Glastonbury fesztiválonhttp://www.life.hu/sztarok/20160531-prince-koncertet-akart-adni-az-angliai-glastonbury-fesztivalon.htmlPrince az angliai Glastonbury fesztiválon akart a rajongók elé állni. TV + Sztárok--Kiderült, hogy miért szólt be a feleségének Andy Vajna - Videó!http://www.life.hu/sztarok/20160527-kiderult-hogy-miert-szolt-be-vajna-timinek-andy-vajna.htmlVajna Timinek hála mi is bepillantást nyerhetünk abba, hogy hogyan néz ki a vörös szőnyeges bevonulás a háttérből. Az élő felvételt Andy Vajna mondata zárta: Gyere, mert mi nem vagyunk sztárok! Andy most azt is elárulta, hogy miért utasította feleségét a távozásra. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.