Futballázban égnek az ÉNB sztárjai

Forrás: RTL Klub -
futball szurkolás Éjjel-nappal Budapest ÉNB Lali drukker ÉNB Karesz RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A magyar válogatott hihetetlen szereplése a labdarúgó Európa-bajnokságon az Éjjel-Nappal Budapest sztárjait is lázba hozta.

Zászlókkal, sálakkal és egyéb piros-fehér-zöld szurkolói kellékekkel készültek a portugálok elleni mérkőzésre.

Forrás: RTL Klub

„Milánnal, Lizával és Sárival a Szabadság téren néztük a meccset, már a mérkőzés előtt hihetetlen jó volt a hangulat és az, hogy háromszor örülhettünk önfeledten ekkora tömegben, az hihetetlen élmény volt. Videókat is csináltam. Azt hiszem, ezeket örökre elrakom." – mesélte Karesz.

„Hát gyerekek, én erre nem is találok szavakat és nincs is nagyon hangom. Szétüvöltettem a fejem a magyar góloknál." – mondta rekedten Milán.

„Az albérletben, közel a Margitszigethez, együtt néztük a meccseket. Hallani lehetett a több ezer ember üvöltését a nyitott ablakoknál. Persze mi is üvöltöttünk minden magyar gólnál." – mesélte Lali, aki fiatal korában igazolt focista is volt.

Forrás:RTL Klub

„Számomra a foci egy igazi szerelem. És amit most átélünk a magyar válogatott jóvoltából, az szinte hihetetlen. Minden meccs után kiálltunk a Margit körúti albérlet erkélyére és együtt ünnepeltünk a Szigetről kiáramló tömeggel. Hátborzongató érzés, amikor ennyien együtt kiabáljuk, hogy Ria-Ria-Hungária. Szerintem most már simán Eb győztesek leszünk" – tette hozzá nevetve az RTL Klub sztárja.

Sztárok kedvenc nyaralóhelyei – Ők tudják, hol keressék a luxusthttp://www.life.hu/sztarok/20160622-sztarok-kedvenc-nyaralohelyei-thaifold-bali-amerika-gorogorszag-bard-pitt-horvath-eva-gigi-varga.htmlHazánkban is van jó pár híresség, aki megengedheti magának, hogy a tengerentúlon pihenje ki fáradalmait. A világsztárok ennél tovább mennek, és amikor megtetszik nekik egy sziget, egyből vesznek ott egy nyaralót – íme, az álmok luxuskivitelben! TV + Sztárok--Szebeni István bocsánatot kért Dzsudzsáktól: “Igazi kapitány vagy”http://www.life.hu/sztarok/20160623-szebeni-istvan-facebook-oldalan-keresztul-kert-bocsanatot-dzsudzsak-balazstol.htmlA Mokka műsorvezetője Facebook-oldalán gratulált a magyar válogatottnak sikereikért, valamint bocsánatot kért Dzsudzsák Balázstól. TV + Sztárok--Veszélybe került VV Attila élete: megpróbálták lelőni az egykori villalakót!http://www.life.hu/sztarok/20160623-megprobaltak-hatba-loni-az-egykori-villalakot-vv-attilat.htmlSzolárium kirakatán keresztül próbálta meg lelőni Knap Attilát egy ismeretlen férfi. A dupla biztonsági üvegnek köszönheti, hogy az ijedtségen kívül nem történt nagyobb baj. TV + SztárokOrigoSzebeni István bocsánatot kért Dzsudzsáktól: “Igazi kapitány vagy”http://www.life.hu/sztarok/20160623-szebeni-istvan-facebook-oldalan-keresztul-kert-bocsanatot-dzsudzsak-balazstol.htmlA Mokka műsorvezetője Facebook-oldalán gratulált a magyar válogatottnak sikereikért, valamint bocsánatot kért Dzsudzsák Balázstól. TV + Sztárok--Nacsa Olivér: "Van a foci és van a sport"http://www.life.hu/sztarok/20160622-nacsa-oliver-nagy-drukker-a-humorista-imadja-a-magyar-focit-video.htmlMagyarország sikereiről beszélgettünk Nacsa Olivérrel, aki mint elmondta, nagy drukkerként nehezére esik érzelem mentessen beszélni. TV + Sztárok--Leesett az állunk! Katie Holmes Jamie Foxxszal járhttp://www.life.hu/sztarok/20160622-katie-holmes-jamie-foxx-szal-jar.htmlHihetetlen hírek láttak napvilágot: új hollywoodi álompár született, mégpedig Katie Holmes és Jamie Foxx személyében. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.