Dukai Babett: „Csak a nevünk azonos Reginával"

Fotó: Hirling Bálint/Origo -
kabala korona név Dukai Regina Magyarország Szépe Dukai Babett
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Magyarország szépe verseny egyik szépségkirálynő jelöltjének nevére azonnal felfigyeltünk, hiszen a modellszakmában már van egy Dukai, aki sokra vitte.

Babettnek, már nem idegen a szépségkirálynő választás procedúrája, hiszen a tavalyi mezőnyben a legjobb öt között végzett. A szépség idén a koronára pályázik, hogy sikerül-e a terve, július 17-én, vasárnap este, a Duna tévén kiderül.

Dukai Babett Fotó: Hirling Bálint/Origo

„Szokták kérdezni, hogy rokonok vagyunk-e Reginával, de nincs erről szó, csupán a vezetéknevünk egyezik. Remélem, szerencsét hoz majd a névazonosság.

Már tavaly is indultam a Magyarország szépe versenyen és bekerültem a legjobb öt közé. Nem vagyok az a feladós típus, tavaly is eltökélten jöttem a versenyre, de idén nem akarok korona nélkül hazamenni, ezért pedig mindent meg is teszek" – jelentette ki a lány, aki bár rutinosnak számít a mezőnyben, nem bízza el magát.

„Remélem, hogy a tavalyi tapasztalatokat tudom hasznosítani, de biztos lesznek újítások, így fel kell készülnöm arra, hogy bármikor jöhet bármilyen feladat, amit jól kell megoldani" – mondta Babett.

Cinthya Dictator életveszélyes kalandra vállalkozotthttp://www.life.hu/sztarok/20160628-cinthya-dictator-varga-viktor-szerelme-eletveszelyes-kalandra-vallalkozott-a-hungaroringen.htmlVarga Viktor örök szerelme, a Hungaroringen pattant egy brutál gyors kocsiba és mutatta meg milyen, amikor igazán beindul. TV + Sztárok--Hoppá! Így énekel kisbabájának Istenes Bence és Csobot Adélhttp://www.life.hu/sztarok/20160629-istenes-bence-az-rtl-klub-musorvezetoje-es-csobot-adel-enekesno-duettpartnerek-lettek.htmlA sztárpár csemetéjének jó dolga van, hiszen igazán vidám családba látta meg a napvilágot. Amikor a boldog szülők dalra fakadnak, akkor biztos, hogy a kis Natan jókat mosolyog. TV + SztárokOrigoSzabó Zsófi: „Olyan párom van, aki a maximumot hozza ki belőlem"http://www.life.hu/sztarok/20160627-szabo-zsofi-az-rtl-klub-musorvezetoje-elmeselte-hogy-olyan-parra-lelt-aki-a-maximumot-hozza-ki.htmlAz RTL Klub műsorvezetőjéről mostanában kevesebbet hallani, így gondoltuk, megkérdezzük tőle, hogyan telik a nyár, készül-e már az esküvőjére, és beindult-e az új vállalkozása? TV + Sztárok--Ennyit változtak a Fresh lányok 13 év alatthttp://www.life.hu/sztarok/20160630-ennyit-valtoztak-a-fresh-lanyok-13-ev-alatt.htmlEmlékszel még a Fresh lányokra? A csapat már 1996 óta működik, igaz, a végleges felállás 2003-ban alakult Villányi Andival és Gyulai Vikivel. A banda azóta keveset hallat magáról, bár 2014-ben egy klip erejéig visszatértek. Mindenesetre kíváncsiak voltunk rá, hogy mi a helyzet velük most. Nézzétek csak! TV + Sztárok--Kanye West új klipje tényleg sztárpornó, vagy csak viasztestek hancúroznak?http://www.life.hu/sztarok/20160630-kanye-west-uj-klipjeben-rihanna-taylor-swift-es-meg-9-vilagszar-levetkozott-vagy-megsem.htmlA világsztárok manapság szó szerint kivetkőztek magukból: például Rihanna mellbimbóit még az is látta, aki nem akarta, de ha mégis a ritka kivételek közé tartozol, akkor Kanye West legújabb klipjében pótolhatod ezt a felejthetetlen élményt! Ám a videót elnézve felmerült egy kérdés: a sztárok ezt tényleg bevállalták, vagy csak viaszbábukról van szó? TV + Sztárok--Kis Grófo megszólalt a méltatlan vádaskodásokról http://www.life.hu/sztarok/20160629-kis-grofo-reagalt-tema-volt-a-korabban-felreppent-verekedeses-ugye-enekes.html Kis Grófo kétszer is fellép az idei Volt Fesztiválon. Többek közt a fellépőruhájáról és arról is kérdeztük, mikor rukkol elő egy újabb slágerrel. Na meg persze kikerülhetetlen téma volt a korábban felreppent verekedéses ügye. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.